Kilencvenszeres válogatott játékossal erősít a HOYA!

Kilencvenszeres válogatott játékossal erősített a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém. Horváth Ákos egyéves kontraktust írt alá az egyesülettel.

A negyvenéves, 192 cm magas és 95 kg súlyú, egyes, kettes és hármas poszton is bevethető kosárlabdázó immáron a huszonharmadik idényére készül a felnőttek között. Az élvonalban a Honvéd színeiben mutatkozott be, majd játszott a MAFC-ban, Sopronban, Kecskeméten (két ízben), Székesfehérváron, Pakson, Szolnokon, Szegeden, Jászberényben, a Vasasban, Zalaegerszegen, majd ismét a Honvédban.

2004-ben kapott első ízben behívót a magyar válogatottba, a címeres mezt összesen kilencven alkalommal ölthette magára. 2010-ben az év férfi kosárlabdázójának választották hazánkban.

Szolnokon két-két magyar bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. A 2011-es Albacomp elleni bajnoki finálét az ő kosarával nyerte meg a Szabó Pétert is a soraiban tudó Olaj. A Tisza-parti alakulattal számos nemzetközi meccset is játszott az Adria Liga és az EuroChallenge versenysorozataiban, utóbbiban, egy ízben egészen a négyes döntőig menetelve.

Csapatunk legújabb tagja a 3x3-as válogatottban is szerepelt, és kétszer is bejutott a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon, többek közt Nebojsa Dukiccsal az oldalán.

Csorvási Levente, a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém sportigazgatója a következőket nyilatkozta oldalunknak az új igazolásról: „Szerintem Horváth Ákost senkinek sem kell bemutatni, a magyar kosárlabda egyik legnagyobb ikonja. Személyes szálak is kötnek hozzá: gyerekként példaképként csodáltam a játékát, majd úgy hozta az élet, hogy Szegeden csapattársak is voltunk egy rövid ideig. Mindent elért már, amit csak egy magyar kosárlabdázó elérhet. A játékhoz való hozzáállását jól mutatja, hogy negyvenévesen is képes napról napra magas szinten teljesíteni. Úgy gondolom, nem lövök mellé azzal, ha azt mondom, hogy az egyik legveszélyesebben triplázó gárda lehetünk a bajnokságban."