A Kispest SE nyerte a döntő első mérkőzését
Képgaléria a cikk végén
Jól kezdték a mérkőzést a veszprémi lányok, és sikerült 1-2 pontos előnyre szert téve biztonságos távolságban tartani az ellenfelet egészen a játszma közepéig, ahol a Kispest a hazaiak nyitáshibáinak és sáncmunka gyengeségének köszönhetően átvette a vezetést, és 21:25-re nyerte az első szettet.
A második játékrész is jól indult veszprémi részről, azonban hamar jöttek a bosszantó nyitáshibák, mellyel megadták az esélyt az ellenfélnek a pontszerzésre, így a Kispest a jó játékának, átütőerejének köszönhetően ismét elhúzott és 16:24 arányban nyerte ezt a szettet is.
A végjáték nem alakult jól, nem sikerült kijönni a hullámvölgyből, fontos lélektani pillanatokban hibáztak és nem tudtak már felpörögni Szokolikné Kalmár Judit lányai, így a Kispest 20:25 arányban a harmadik szettet, s ezzel együtt döntő első összecsapását is nyerni tudta.
Szombaton a fővárosban következik a második felvonás, ahol egy 3:0 vagy 3:1 arányú győzelem szükséges ahhoz, hogy az NBI-ért aranyszettet játszhasson a VESC.
Természetesen nem adjuk fel, a héten folyamatosan készülünk, javítjuk a hibákat, és extra motivációval utazunk a fővárosba – szeretnénk revansot venni a hazai pályán elszenvedett vereségért! - értékelt Szokolikné Kalmár Judit.
VESC - Kispest SE 0:3 (21-25, 16-25, 20-25)
VESC: Horváth-Kötél, Molnár-Pintér, Szvath, Bozsó, Miklós, Májusi csere: Tóth, Iglói (liberók) Pusztay, Monteiro, Rivnyák, Szalai, Szentesi, Dordzsceren
Vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit, másodedző: Fehér Tibor
Kispest SE: Törköly, Lisztes, Wirth, Benedek, Veress, Horváth csere: Sipos, Ladányi (liberók) Kőszegi, Lados, Szabó K., Papp-Lukács, Vígh, Verebélyi
Vezetőedző: Takács Gergely