Közönségszórakoztató játékkal fontos győzelem

Közönségszórakoztató játékkal nyert az utolsó hazai mérkőzésén a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, a bajnokság 12. fordulójában, a BKG-Prima Akadémia ellen.


Képgaléria a cikk végén

A mérkőzés első pontjait a vendég együttes szerezte, de gyorsan érkezett a válasz Madár triplájával! továbbra is érkeztek a hárompontosok, előbb a hazai együttes, majd a vendégek találtak be a vonalon kívülről (4. perc 11:13). A csapatok fej-fej mellett haladtak egy pár percig, ezt egy vendég betörés szakította meg. Az egyenlítést Medve középtávolija hozta el (8. perc 17:17). Ismét csapatkapitányunk tudott eredményes lenni, ezúttal a hárompontos vonalon kívülről. A szigetszentmiklósi együttes elhúzott, de Kovács egyéni megoldásának és a támadófault utáni jó akciónak köszönhetően egypontos előnnyel várhattuk a második negyedet (10. perc 27:26).

IMG_4495

A második negyed gyors, agresszív játékkal indult mindkét részről, amiből négy perc után a Veszprém jött ki rosszabbul (4. perc 31:35). A negyed felénél még mindig a vendég együttes vezetett, dacára gyors leindulásainknak. A tizennegyedik percbe lépve az ellenfél edzője időt kért. McCall duplájával hat pontra csökkentettük a hátrányunkat (17. perc 35:41). Ismét pár perces adok kapok alakult ki, a különbség nem változott a két együttes között. Czirbus a neki megítélt két büntetődobásból egyet tudott pontra váltani. A védekezésünk felkeményedett, az egyenlítésért támadhattunk, ami Czirbus révén sikerült is. Centerünk zsinórban harmadszor volt eredményes, majd védekezésben tudott blokkolni (20. perc 47:47).

IMG_4548

A második félidőt jóval erősebb védekezéssel kezdtük, ennek eredménye lett, hogy át tudtuk venni a vezetést, sőt, Czirbus büntetőjével öt pontra növeltük azt (23, perc 54:49). Madár duplája után már kilenc egység volt az előnyünk, ekkor a vendég csapat vezetőedzője időt kért. Czirbus ismét faulttal együtt tudott pontokat szerezni, majd értékesítette azt. Továbbra is kemény védekezés volt jellemző a csapatra. Madár lepattanóját Kovács ütötte be, majd McCall volt eredményes leindulásból (27. perc 65:51). Madárnak ítéltek meg büntetődobásokat, aki ebből egyet dobott be. Mucza elkövette első személyi hibáját, majd a támadásból a BKG a  palánk alól szerzett két pontot. A bakonyi együttes nem engedett kemény védekezéséből, valamint gyors leindulásaiból, tovább növelték előnyüket (75:60). Eredményes támadás után ismét faultoltunk, az ellenfél váltotta pontokra mindkét megítélt büntetőjét, így tizenöt pontos előnnyel várhattuk az utolsó negyedet (30. perc 77:62).

IMG_4573

Medve hármasa nyitotta az utolsó játékrészt, ám gyorsan érkezett a válasz a másik oldalról. Gyönyörű csapatjáték után ismét egy triplával találtunk be, ezúttal Madár (32. perc 85:67). A hazai csapat kemény védekezéssel és szép csapatjátékkal tartotta az előnyét. Medve passzából ismét Czirbus tudott eredményes lenni egy palánkalattival. McCall eladott labdája után a BKG támadhatott, de nem tudott pontot szerezni abból. A leindulás végén Kovács passzából Czirbus növelte az előnyünket (36. perc 91:78).Egy elrontott támadás után az ellenfél légiósa, Allen volt eredményes. Medvétől érkezett a válasz, egy tripla formájában. Füzi küzdötte be a labdát palánk alatt, ezzel átléptük a száz pontot (39. perc 101:88). A mérkőzés végül magabiztos hazai győzelemmel zárult (40. perc 106:90).

IMG_4621

Mérkőzéstükör
Mérész Csaba, a Veszprém vezetőedzője:
Gratulálok a srácoknak, különösen a második félidőhöz, nagy szívvel, igazi csapatként tudtunk játszani. Büszke vagyok nagyon a csapatomra, és arra, hogy győzelemmel tudtuk zárni az utolsó hazai mérkőzésünket az évben, kiszolgálva remek közönségünket.
Dr. Nagy Ágoston, a BKG vezetőedzője: Gratulálok a listavezetőnek, a pályán nyújtott teljesítményük alapján kétségkívül megérdemelték a győzelmet. Sajnos olyan sebességgel ment a mérkőzés, hogy a játékvezetők nem győzték kapkodni a fejüket, főleg a harmadik negyedben nem nagyon tudtak lépést tartani az eseményekkel, ezt nagyon jól használta ki a Veszprém és el tudtak annyira húzni, amelyet már nem tudtunk behozni. Remélem, hogy hasonlóan erőteljes játékvezetés lesz akkor, amikor majd mi fogadjuk a hazai pályánkon a Veszprémet.
Czirbus József, a Veszprém centere: Szerintem az egész csapat különösen jó teljesítményt nyújt az utóbbi meccseken. Most nagyobb felelősség hárul rám a sérülések miatt, igyekszem eleget tenni az elvárásoknak. Egyedül nem tudnám hozni ezt a teljesítményt, az egész csapat kell ehhez. Gratulálok a srácoknak!

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport 12. forduló:
HOYA-Pannon Egyetem Veszprém - BKG-Príma Akadémia 106:90 (27:26, 20:21, 30:15, 29:28)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 350 néző. Vezette: Horváth, Reisz, Földesi
Veszprém: Madár 24/12, Czirbus 32, Medve 18/15, Füzi 4, McCall 11/3. Cserék: Szücs, Kovács 13/3, Mucza 4. Edzők: Mérész Csaba, Baksa Szabolcs.
BKG:  Allen 22, Nagy Be.2, Nagy Botond 40/12, Reizer 2, Nagy S 12/6. . Cserék: Bán 4, Meleg 2, Hegedűs 4, Szeleczki 2.  Edzők: Dr. Nagy Ágoston, Barna Donát

Képgaléria