Bravúros thai-box szereplés

A Budakalászi Sportcsarnokban megrendezett vasárnapi viadalon az IFMA (International Federation of Muaythai Amateur) szabályai szerint zajlottak a mérkőzések, a rendkívül erős mezőnyben két veszprémi sportoló volt érdekelt.

IFMA rövid szabályismerTető

A felnőtt versenyzők 3x2 percet (1 perc pihenő) küzdenek, majd a döntőkben 4x2 perc (1 perc pihenő) a menetidő. Kötelező felszerelés a thaibox short, a fogvédő, a (lehetőség szerint fém) herevédő, a lábfejvédő, egy részből álló lábszárvédő, a testvédő, az ujjatlan póló ( a testvédő alatt), a könyökvédő, a felül zárt fejvédő, a bandázs, a jó állapotú kesztyű (10-es), a női mérkőzéseken mell- és mélyütésvédő. A küzdelmek muay thai szabályok szerint zajlanak, a clinch (a versenyzők fogásból dolgoznak), illetve a térd és könyöktechnikák is engedélyezettek. Gyerek és kadett korosztályokban térdrúgás fejre nem engedélyezett.

Szilágyi Arnold 57 kg-ban indult, kemény csatákban, de rendkívül kiegyensúlyozott teljesítménnyel nyerte meg a magyar bajnokságot. Az elődöntőben a tatabányai Sárközi Olivérrel találkozott, a veszprémi versenyző magabiztosan lépett túl ellenfelén. A döntőben a pécsi Bodajk Patrik várt rá, aki a korábbi Wako-bajnokságon legyőzte őt. Ezúttal azonban Andor mind a négy menetet egyhangú pontozással nyerte meg. Az utolsó menet előtt megsérült a veszprémi bajnok, de edzője, Körmendi Ferenc úgy döntött, hogy tovább engedi a mérkőzést, hiszen Arnold egyértelműen győzelemre állt. A döntés meghozta az eredményét, az utolsó menet után Szilágyi Arnold kezét emelték a magasba.


A Veszprémi csapat az éremátadás után

Kaufmann Péter 63 kg-ban volt érdekelt, ő is rendkívül magabiztos versenyzést mutatott be. A legjobb négy közé jutásért a szentendrei Albrecht Pétert győzte le. Ellenfelének a mérkőzés végére elfogyott a levegője, végig a clinheltek a harcosok, fogásból könyököltek és térdeltek, végül 3:0-s egyhangú pontozással a veszprémi sportoló lépett tovább az elődöntőbe. Minden esélye megvolt Kaufmann Péternek is, hogy döntőbe jusson, de egy vitatható mérkőzésen alulmaradt a kazincbarcikai Doró Istvánnal szemben. 2:1-es pontozással hozták ki a bírók az ellenfelet győztesnek, de a mérkőzést vezető bíró folyamatosan szétszedte őket a clinchelésből, pedig ez a technika ebben a szabályrendszerben megengedett. A 3. hely ettől függetlenül jó teljesítmény, reméljük, a jövőben még törleszthet Péter kazincbarcikai ellenfelének.

Értékelés

- Amikor megérkeztünk a versenyre, a nevek láttán kissé elbizonytalanodtam, olyan komoly versenyzők gyűltek össze. Az elvégzett munkánknak meglett az eredménye, Arnold győzelméhez nem férhetett kétség. Péternek is el kellett volna jutnia a döntőig, de sajnos a bíró megakadályozta őt ebben. A clinchelés az ő technikájának erőssége, így a bíró az ellenfelének kedvezett azzal, hogy folyamatosan szétszedte őket, pedig a szabályok szerint tovább kellett volna engednie a küzdelmet. Meg kellett elégednünk a 3. hellyel, de Péter teljesítménye biztató a jövőre nézve – értékelt Körmendi Ferenc, a Veszprémi Thai-box SE edzője.