Fájdalmas vereség a Nyíregyházától

A veszprémi lányok kétszettes előnyről veszítették el a mérkőzést a rájátszás második körében, így harmadik alkalommal is vereséget szenvedtek a nyíregyháziak ellen a bajnokságban.

A mérkőzés elején fej-fej mellett haladtok a csapatok (4:3), de a remekül játszó veszprémiek fokozatosan növelték az előnyüket (11:4). A vendégek időkérése után a hazaiak egy kicsit megzavarodtak, így a nyírségiek felzárkóztak 3 pontra (11:8). Földesi és Környei szép megoldásai után kétpontos előnnyel vonultak technikai pihenőre a csapatok. Újra lendületbe jött a VESC, Szelle és Kovács ütései révén megnyugtató vezetést harcoltak ki (21:16). A játszma Környei pontjával zárult (25:22).

A második játszmában Kovács Anikó folytatta remek teljesítményét, míg a Nyíregyháza rendkívül sok hibával és dekoncentráltan játszott, így a veszprémiek fokozatosan léptek el a vendégektől. 18:13 után a hazaiak kissé megtorpantak, amit Szalai révén a nyírségiek ki is használtak (18:16). Oláh János időkéréssel rendezte a sorokat, és Bodnár, valamint Jezerniczky ütéseivel sikerült megnyerni a második játszmát is (25:19).

A harmadik játszmában azonban poraiból feltámadva pontosabbá vált a Nyíregyháza játéka, az addig kiválóan játszó és összpontosító hazaiakat hibákra kényszerítették. A vendégek ütőjátéka is feljavult, ennek köszönhetően 5 pont volt az előnyük a szett közepén (11:16). Azonban a veszprémi lányok nem adták fel, szívósan küzdöttek, és 18:23 után zsinórban 5 pontot szerezve beérték a vendégeket, akiken az időkérés sem segített. A felzárkózás azonban hiábavalónak bizonyult, mivel Környei rontása és Szikszai tiszta ütése után szépítettek a nyírségiek (23:25).

A folytatásban már a vendégek akarata érvényesült, a veszprémiek egyre több hibát követtek el, míg Sipos, Szalai és Szikszai szinte eksztázisban játszott a főiskolásoknál, így nem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri meg ezt a játszmát (22:25).

A döntő játszmában még pontosabbá és ötletesebbé vált a vendégek játéka, állva hagyták a hazai csapatot, így 4:8-nál cseréltek térfelet a csapatok. A VESC a hátralevő időben már nem tudott felállni, és Szalai ütése révén a Nyíregyháza vesztett állásból fordítva megnyerte második mérkőzését is a rájátszásban (9:15).

Jövő hétvégén kettős fordulóra kerül sor, pénteken Egerbe utaznak a lányok, majd vasárnap a Kaposvár gárdáját fogadják a rájátszás 3. és 4. fordulójában.

Veszprémi Egyetem SC - Nyíregyházi Főiskola SE 2:3 (22, 19, -23, -22, -9)