Remek serdülő rajt

A férfi röplabdázók serdülő korosztályban is elkezdődtek a küzdelmek, az első selejtező fordulókat már meg is rendezték. A serdülőket a selejtező szakaszban három csoportba sorsolták, mindegyik csoport két tornán vesz részt, innen az első kettő, valamint a két legjobb harmadik jut tovább az elődöntőbe. A Veszprém a Kaposvár, Dág és az első tornának helyszínt adó Sümeg csapataival került egy csoportba.

A serdülő korosztály felkészítését és versenyeztetését idén Holdinger Szilárd vállalta, aki a torna beszámolóját is készítette.

Országos Serdülő Bajnokság, S-1. selejtező csoport 1. torna. Sümeg 2011.10.23.

Csapatok: Sümeg RE, Man at Work Veszprémi RC, FINO Kaposvár SE, Dág KSE

Veszprém-Sümeg 3:0 (22,10.13) Az első szettben látszott a csapaton az összeszokatlanság és hogy az idei szezon első meccsét játssza, néhányan pedig teljesen új számukra szokatlan poszton játszanak.Ezért a szett kicsit szorosabbra sikerült de a második szett-től már meggyőzően helyenként  látványosan játszottunk és nagy fölénnyel nyertük a mérkőzést!


Forrás: veszpremvolley.hu

Kaposvár-Dág 0:3 (-17,-11,-20)

Veszprém-Kaposvár 3:0 (20,10,16) Előzetes várakozásokkal ellentétben a kaposvár jóval gyengébb játékkal rukkolt elő mint ahogy azt vártuk. Csapatunk viszont fantasztikus hangulatban  nagyon látványos meggyőző játékot produkált amellyel egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk!

Sümeg-Dág 0:3 (-21,-13,-12)

Dág-Veszprém 3:0 (22,22,21) A két veretlen csapat mérkőzésén sajnos nem tudtunk élni az adódó lehetőségeinkkel hiszen az egész mérkőzés alatt fej –fej mellett haladtak a csapatok de az összeszokatlanságunkból adódóan a fontos pontokat nem mi tudtuk megcsinálni ezért jó színvonalú mérkőzésen  vereséget szenvedtünk! A két csapat azonos erőt képvisel ezért  a következő fordulóban jó esélyünk lehet minden mérkőzésünk megnyerésére és ezzel együtt akár a csoport elsőség megszerzésére is. De az elődöntőbe jutásunk gyakorlatilag biztosnak tekinthető!

A csapat:

Széll Dániel: Kiemelkedő teljesítményt nyújtott minden mérkőzésen a csapat  igazi vezére volt! Sághy Zsolt: Megbízhatóan játszott szinte hibátlanul támadott és blokkolt a csapat egyik legjobbja volt. Fliegh Péter: Csapatunk másik centere aki szintén nagyon megbízhatóan játszott jó blokkjaival és nyitásaival vétette észre magát. Dordzsceren Csingisz: Csapatunk másik vezér egyénisége aki szintén megbízhatóan játszott mint támadásban mint pedig mezőny munkában. Leidl Benjamin: A csapat legrutintalanabb tagja aki számára eddig ismeretlen poszton szerepelt és megbízható jó teljesítményt nyújtott! Gombás Valentin: Ő szintén új poszton mutatkozott be liberóként szerepelt és a kezdeti bizonytalankodások után a nap végére nagyon jó teljesítményt produkált! Garamvölgyi Armand: A csapat feladója Széll Dani mellett a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta szinte hibátlanul készített elő és nem egyszer hosszú nyitás sorozatokat produkált, teljesítményével abszolút kiérdemelte az ellenfelek elismerését is!