Nem váratlan, de fájdalmas vereség

Jó kezdet után szép lassan visszaesett a Telekom Veszprém teljesítménye, Pastor mesternek mindig volt válasza Davis húzásaira, a második félidőben már a vezetést is átvette a MOL-Pick Szeged és ki sem engedte azt a kezéből. Az örök rivális 32-27-re nyert a pirosak otthonában.

Nem indult rosszul a mérkőzés veszprémi szemmel nézve. Bár az első találatot Jonas Kallmann jegyezte, a Telekom visszavágott egy 4-0-s sorozattal, amivel időkérésre kényszerítette Juan Carlos Pastort már a 8. percben. A Veszprém taktikája, hogy Mahé vagy Strlek marad zavarót védekezni, kifogott a vendégeken az első negyed órában, de a tiszapartiak trénere jó cserékkel megtalálta a megoldást erre a problémára, olyannyira, hogy a 18. percben már egalizáltak (8-8), sőt egy rövid időre a vezetést is sikerült átvenniük (10-11). A szünetre aztán visszabillent a mérleg nyelve a hazaiak oldalára, bár korántsem volt megnyugtató az előnyük a második játékrészre nézve.


Képgaléria a cikk végén

Nagy közhely, de sajnos igaz, a félidőt követően a pirosak egész egyszerűen az öltözőben ragadtak. David Davis próbált minél több taktikát bevetni, az azért érthetetlen, hogy Mahét miért kellett pihentetni a kispadon, mikor az első játékrész elején (amíg lehetőséget kapott) tudott teljesíteni, de Mackovsek mellőzése is kérdőjeles volt az első tíz percet tekintve. Szó se róla, két hete a csapat edzője, mindenkit meg kell ismernie, no de azért bevált csapaton ne változtass. Az mindenesetre tény, hogy Pastor hamar felismerte az 5-1-es védekezés ellenszerét, és a Bodó-Maqueda páros könnyedén intézte el a veszprémi védelmet, míg a másik oldalon Sego fogott minden ziccert, sőt, gólt is szerzett, amikor nem sikerült időben beérnie a kapuba Miklernek emberhátrányos helyzetben. A szegediek pillanatok alatt harcoltak ki négygólos előnyt (19-23), amit játszi könnyedséggel őriztek és növeltek tovább, így sikerült is nyerniük 32-27-re.

Mérkőzsétükör

Juan Carlos Pastor: Nagyon nehéz meccs volt, főleg az eleje, amíg fel nem találtuk magunkat az 5-1-es védelemre. Más játékosokat kellett beállítanom, de ami fontos, hogy a Veszprém nem tudott elhúzni és majdnem döntetlennel mentünk félidőre. A második félidőben tudtunk vezetni 3-4 góllal, ami nyugalmat adott, így higgadtabban tudtunk játszani. Itt nagyon nehéz kézilabdázni és nyerni a Veszprém ellen. Nagyon fontos a földön maradni, ma nagy meccset nyertünk, de csak alázattal és sok munkával tudunk továbblépni. Még csak október van, sok mérkőzés van még hátra. 14 játékosom megy el a válogatottba, kérdéses, hogy ők milyen állapotban jönnek majd vissza.

Alen Blazevic: Nagyon nehéz volt ma itt játszani. Jól ismerjük egymást, taktikailag jó verseny volt. Az első játékrészt nem kezdtük jól, de sikerült közel maradnunk a Veszprémhez, a második félidőben pedig fantasztikusan játszottunk.

David Davis: Egy nehéz hét végén kemény mérkőzés volt, ahogy arra számítottam főleg, a Tatabánya elleni vereség után. A Szeged jó formában van, a Bajnokok Ligájában is száz százalékosak. Az elejétől kezdve nehéz volt a meccs. Jól kezdtünk, de aztán kezdett lemenni a teljesítményünk. Igyekeztem mindig új taktikát találni, mert a Szegednek mindenre volt válasza. A mai mérkőzést a legjobb kapus nyerte meg, nem tudtunk ellene mit tenni. Úgy tűnik, jelenleg itt tartunk, de minden nap dolgozunk azon, hogy egyre jobbak legyünk. Sok dolog van, amiben még javulnunk kell, az egyik ilyen a játékosok fizikai állapota.

Momir Ilics: A mérkőzés során sok olyan száz százalékos helyzet volt, amit kihagytunk. Szeretném azonban kiemelni, hogy bízunk a taktikában, bízunk az edzőnkben, még csak a szezon elején járunk, október van, folyamatosan a szemünk előtt van a cél, minden nap ezen dolgozunk és hiszem, hogy minden egyes alkalommal egyre jobbak és jobbak leszünk, de ehhez még időre van szükség.

 Telekom Veszprém - MOL-Pick Szeged 27:32 (14:13)

Veszprém, 5000 néző, vezette: Bíró Á., Kiss O.

Veszprém: Sterbik Árpád - Dragan Gajic 1, Nagy László 1, Kentin Mahé 3, Andreas Nilsson 5, Dejan Mackovsek 3, Manuel Strelk 5/1, csere: Mikler Roland (kapus), Momir Ilic 3, Kent Robin Tönnesen 2, Mirsad Terzic, Blaz Blagotinsek, Petar Nenadic 3, Lékai Máté 1
Vezetőedző: David Davis

Szeged: Marin Sego 1 - Mario Sostaric 2, Jorge Maqueda 5, Alen Blazevic 1, Bánhidi Bence 2, Jonas Kallman 6, Dejan Bombac 4, csere: Bodó Richárd 4, Stefan Sigurmannsson 2/1, Joan Canellas 1/1, Balogh Zsolt 3, Matej Gaber 1, Dmitrii Zhitnikov
Vezetőedző: Juan Carlos Pastor

Hétméteresek: 2/1, illetve 3/2
Kiállítások: 4 perc, illetve 6 perc

7

Képgaléria