Ancsin Gábor: nagyobb a teher a játékosokon

Ancsin Gábor, a magyar férfi kézilabda-válogatott jobbátlövője szerint a megszokottnál nagyobb a teher a játékosokon, mert a németek elleni pénteki csoportmérkőzés után szombaton egy hasonlóan erős rivális, a horvát csapat ellen kell pályára lépniük a franciaországi világbajnokságon.

"A felkészülési tornákon próbáltuk modellezni, tehát ez a helyzet nem újdonság számunkra. A dániai Bygma Kupa is úgy zajlott, hogy egymás utáni napokon volt két mérkőzés. Ilyenkor nagyobb a teher a játékosokon, de ezt megpróbáljuk úgy felfogni, hogy élvezzük, amit csinálunk és lazán játsszunk" - nyilatkozta az MTI-nek a szombati edzést követően Ancsin Gábor, aki 14 percet játszott pénteken, és egy gólt dobott az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes németeknek.

A Telekom Veszprém jobbátlövője elmondta, a 27-23-ra elveszített első csoportmeccsükkel már nem foglalkoznak, de a pozitívumokat kiszűrték belőle.


Fotó: archív

"Hét góllal vezettek a németek, és Nagy László sérülése után kisebb megilletődöttség lett úrrá a csapaton, de ezen a második félidőben nagyon komoly csapatmunkával sikerült átlendülnünk. Sajnos túlságosan mély volt a hullámvölgy, onnan már nem tudtuk megfordítani az állást, viszont méltó partnerei voltunk a németeknek" - fogalmazott Ancsin.

Hozzátette, mindenféleképpen hatalmas erőt adhat nekik, hogy talpra álltak, és Nagy László nélkül is jó teljesítményre voltak képesek.

Az Európa-bajnoki bronzérmes horvátok elleni mérkőzés a C csoport második fordulójában 20.45-kor kezdődik Rouenban.