Zebrák ellen!

Kisorsolták a kölni Final Four elődöntőit! A zsinórban harmadszorra a négyes döntőbe jutó Veszprém a THW Kiellel küzd majd a továbbjutásért. A másik ágon Vive Tauron Kielce-PSG párharc lesz.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

Nyilatkozatok (forrás: handballveszprem.hu)

Andreas Nilsson: Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Találkoztunk tavaly az elődöntőben és idén a csoportkörben. 2 győzelmünk mellett 1 vereségünk van ellenük az elmúlt egy évben.

Niclas Ekberg: Jól ismerjük a Veszprémet, jól fel fogunk készülni ellenük. Nehéz lesz, de bármi megtörténhet a kézilabdában.

Xavi Sabaté: Ez lesz a Bajnokok Ligája történetének hetedik négyes döntője és a THW Kiel a hatodik alkalommal lesz ott. Ez is bizonyítja, hogy milyen erős és tapasztalt az ő csapatuk, hiszen bejutni a Final4-ba nagyon-nagyon nehéz. Sok sérültjük volt ebben a szezonban, ám közülük többen felépültek. Kölnben minden csapat komoly játékerőt képvisel, az elmúlt két évben megtapasztalhattuk milyen nehéz a Final4-ban játszani. Szerintem nincs favoritja a négyes döntőnek, mivel az összes csapat nagyon erős, így mindegyik mérkőzés kimondottan kemény lesz, és bármi megtörténhet ezek során.

Renato Sulic: Bevallom valamiért erre számítottam, hogy ismét a Kielt kapjuk, és be is jött a megérzésem. Biztos, hogy kemény meccs lesz, de a másik két csapattal szemben is az lenne. A Final4-ban nem igazán számít már, hogy ki ellen játszol, hiszen minden résztvevő szinte ugyanolyan erős. A lényeg, hogy még két meccset megnyerj a Bajnokok Ligájában. Ez ilyen egyszerű (nevet).

Cristian Ugalde: A Kiel szinte otthon fog játszani, rengeteg német drukker előtt. Mindig nehéz ellenük Kölnben. Igaz, hogy a negyedikek lettek a csoportunkban, de ez a csoport rendkívül erős volt. Ezt követően habár veszítettek Szegeden, de utána otthon képesek voltak ledolgozni a hátrányukat. A negyeddöntőben pedig a tavalyi bajnokot, azaz a Barcelonát múlták felül, amely mindenkor hatalmas dolog. Úgy érzem a Kiel egyre jobb és jobb. Esélyük van megnyerni a Bundesligát és a Bajnokok Ligáját is. Lehet, hogy sokan azt mondják, hogy nem ez a legerősebb Kiel, de még mindig ott vannak az élen, ott vannak a BL-ben a legjobb négy között, és mindig nagyon nehéz nyerni ellenük. De be akarunk jutni a döntőbe, és úgy érzem, hogy most harmadszorra eljön a mi pillanatunk, és valóra váltjuk mindenki álmát Veszprémben.

A döntőt mondhatni már szokásosan Németországban, Kölnben rendezik május 28-29-én.