Családi nap csodás környezetben

A királynék városának festőien szép sziklavidékén, a veszprémvölgyi Kolostorok és Kertekben rendezi meg a Veszprémi Kézilabda Fan Club augusztus elsején (szombat, 10 óra) a hagyományteremtő családi napját.

Immár biztosra vehető, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával létrejövő kulturális dzsemborin a pápai Ramazuri társulata, Rudi, illetve az ilyen-olyan állatokat hajtogató lufibohóc, a helyi arénából (is) ismert Cheerleaders táncosai, a gyermekdalokat játszó Juhász László, illetve két zenekar, a veszprémi Queen’s Land és a várpalotai FunThomas is jelen lesz. A házigazdák a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének segítségével a helyszínen véradást, adománygyűjtést és elsősegélynyújtó prezentációt hoznak tető alá. A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szintén bemutatót tart a völgyben, ahová a Csemete Alapítvány fiataljait és a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány gépjárművét is várják. A tombolasorsolás mellett – amin a vért adók vehetnek részt, értékes nyereményekért – a VKFC színpadi beszélgetést is programba iktatott az itteni kézilabdaklub csillagaival.

A szóban forgó színpad szomszédságában napközben arcfestés, trambulin, ugráló légvár, pónilovak, valamint ügyességi feladatok és versenyek várják a kisebbeket, akik a szüleikkel, kísérőikkel a közeli árusoknál olthatják a szomjukat, s csillapíthatják az éhségüket.

A többek között óriáspalacsintákkal, kürtöskalácsokkal és hamburgerekkel jól lakott vendégek – amennyiben az idejük, vagy épp a színes kavalkád engedi – bejárhatják a környék turisztikai látványosságait. Az Európai Unió támogatásával és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósult, tizenkét hektáron elterülő idegenforgalmi beruházás turistaútvonala mentén megtekinthetik a püspöki pihenőnél lévő pajtakerti dombot, a káptalani birtokközpont személyzetének egykori ingatlanait, a püspöki és káptalani kert házait és pavilonjait. A Kutas téren az úrkúti malom, Tumler Henrik és György vízemelő szerkezetei, a Szerelem szigeten a Benedek hegy keleti oldala és a török temető, arrébb a Szent Katalin Kolostor romja, a labirintus kertek, a Miklós utcai malom, az Árpád kori veszprémvölgyi apácák kolostorromjai, a hajdani vidámpark bejárata, a mászható sziklafalak, a megújult Jezsuita templom, az állatkert, a Viadukt és a Davidikum kínál látványosságot.

A VKFC július végéig amatőr fellépők, énekesek, zenei előadók és pantomimok jelentkezését várja a – Man at Work, a Meló-Diák és a Schiedel Kéménygyár Kft. által támogatott családi napra, amelyen a Csemete Alapítványtól érkező gyermekek étkeztetését az ALLEGRO Cafe Étterem biztosítja. Érdeklődni a veszpremkfc@veszpremkfc.hu e-mail címen lehet.