Biztos elsők

Hazai környezetben biztosította be csoportelsőségét az MKB-MVM Veszprém a CO Zagreb ellen, 34-27-es győzelmével már mindenképp elsők.


Képgaléria a cikk végén

A két csapat előző összecsapásán némi meglepetésre 11 góllal nyert a veszprémi csapat, 33-22-re győzték le a horvát együttest.

Ahogy azt a héten már tudni lehetett, Nagy László nem lépett pályára, a nevezettek között sem szerepelt, ellenben a kispadon helyet foglalhatott Gyene és Ligetvári, valamint Jamali is, aki az egy héttel ezelőtti Rhein-Neckar Löwen elleni mérkőzést kénytelen volt kihagyni. Megnyugtató volt látni, hogy Ugalde is a nevezettek között szerepelt, miután az említett mérkőzésen nagy bukás után rendbe jött.

Nem voltak sokáig partiban az első félidőben a horvátok, 3-1-ről hozták vissza magukat a mérkőzésbe, 4-4-ig sikerült is tartani az iramot, aztán a sok keresztpasszos támadások annyira szétszedték a zágrábiak védelmét, hogy Gulyás, Ilics és Iváncsik Gergő találataival el is mentek hárommal a hazaiak. A sorminta a továbbiakban is hasonló volt, egy gólt lőtt a Zágráb, hármat a Veszprém, hiába kértek időt a vendégek 10-5-nél, a 24. percben már héttel vezetett az MKB-MVM. Ortega 4 perccel a szünet előtt kért időt (16-8), igaz, két gólt is kaptak utána, Mandalinic és Obranovic volt eredményes, de Ugalde és Jamali korrigált, Matulic lövését pedig Iváncsik Tamás hetese követte, így maradt a félidőre a nyolcgólos különbség, 19-11 volt az állás a fordulásnál.

A második játékrészre vérszemet kaptak a szomszédok, alig hagyták szóhoz jutni a hazaiakat, minden kihagyott helyzetet könyörtelenül kihasználtak, míg nálunk elpasszolt labdák, belemenések, technikai hibák voltak, addig az ellen gyors lerohanásokból zárkózott folyamatosan. Schuch éppen, hogy beállt, már ahogy elfoglalta helyét a védekezésben, visszarántotta ellenfelének lövőkezét, így kiállították két percre. Ahogy az a spanyol játékban szokás, Fazekast lehozta Ortega és megkülönböztető mezben felküldte a pályára Iváncsik Gergőt. Két alkalommal is rosszul sült el a dolog, az elsőnél csak 1-2 centin múlott, hogy üres kapuba lőjenek gólt a horvátok, de a másodszorra már nem hibáztak.

A spanyol mester innentől már nem erőltette a dolgot, tekintve, hogy a figurát nem tudták elindítani, mert nem volt rá idő, a vendégek hamar megszerezték tőlük a labdát, ráadásul még üres kapura is lőhettek, mert nem ért vissza a csere. Az 51. percben Iváncsik Tamás bedobott ziccerével 29-23 volt az állás, az örömöt azonban ijedtség követte, a bal combját fájlalta, az orvosi stáb lekísérte a pályáról, majd Nagy László a kispadról az öltözőbe kísérte.

A második játékrészben nem ment olyan olajozottan a gépezet, mint az első harminc percben, bár a félidő derekán a horvátoknak sikerült közelebb kerülnie a veszprémiekhez, az esélyt, hogy győzzenek is, nem adták meg a hazaiak. Az utolsó 10 percet zsinórban 4 góllal kezdték, előbb Gulyás, majd Ugalde, végül Jamali duplázott (57. perc, 33-24). Mindkét csapatban lehetőséget kapott az összes nevezett játékos, a 60. percben Ligetvári egy támadást vitt végig, majd a következőben ki is állították. A végeredmény 34:27 lett, amivel a veszprémiek bebiztosították a csoportelsőségüket.

A sajtótájékoztatón megtudtuk, Iváncsik Tamás sérülését még vizsgálják, pontos információt csak a vizsgálatok után tudnak mondani, az már azonban bizonyosnak látszik, hogy a jövő héten nem fog pályára lépni.

Mérkőzéstükör

Mario Kelentric: Boldogok vagyunk, hogy ilyen közönség előtt játszhattunk, kemény meccs volt, szeretnék gratulálni a fair játékhoz a Veszprémnek. Jelenleg a Veszprém lényegesen jobb csapat, mint a mienk. Fiatal csapat vagyunk, próbálunk mérkőzésről mérkőzésre javulni.

Luka Stepancic: A legutóbbi mérkőzés után csalódottak voltunk, de örültem, hogy olyan csapat ellen jól tudtunk játszani, mint a Veszprém. Elkövettünk néhány buta hibát, kijött a veszprémi erőfölény.

Gulyás Péter: Nagy László kiválása miatt megbolydult a védelem és a támadás is. Nem egyszerű, nagyon komplex játékosról van szó. Azt gondolom, egyre jobban sikerül pótolni, boldogok vagyunk a továbbjutás miatt.

Carlos Ortega: Elégedett vagyok a két ponttal. A védekezésben javulnunk kell, fejlődnünk kell, ezt el is mondtam a csapatnak.

MKB-MVM Veszprém - HC Croatia Zagreb 34:27 (19:11)

Veszprém: Mirko Alilovic - Iváncsik Tamás 4/2, Gulyás Péter 3, Chema Rodriguez 1, Renato Sulic 4, Momir Ilic 8/3, Iváncsik Gergő 4, csere: Fazekas Nándor (kapus), Mirsad Terzic 1, Schuch Timuzsin, Uros Vilovski, Iman Jamali 5, Cristian Ugalde 3, Mocsai Tamás 1, Ligetvári Patrik, Gyene Norbert
Vezetőedző: Carlos Ortega

Zagreb:
Ivan Stevanovic -  Zlatko Horvat 5/4, Luka Sebetic 2, Tonci Valcic, Josip Sandrk 2, Teo Coric 3, Lovro Sprem 1, csere: Filip Ivic (kapus), Josip Valcic 4, Stipe Mandalinic 2, Luka Stepancic 3, Leon Susnja 1, Snadro Obranovic 2, Jerko Matulic 2, Antonijo Kovacevic
Vezetőedző: Mario Kelentric

Hétméteresek: 6/5, illetve 5/4
Kiállítások: 8 perc, illetve 8 perc

galeria_442

Képgaléria