Keserű döntetlen

Homma góljával már a második félidő elején vezetett a Veszprém FC a Tatabánya ellen, de a hosszabbításban egyenlítettek a vendégek.

A szombati napon VFC a Tatabánya együttesét fogadta, amely 5 ponttal előzte meg a bakonyiakat a mérkőzés előtt a tabellán. Az első félidő első fele kiegyenlített játékot hozott, különösebben nem forogtak veszélyben a kapuk. A folytatásban kisebb mezőnyfölénybe került együttesünk, de gólra ekkor még nem tudta váltani fölényét.

A második félidő elején aztán hamar jött a vezető gól: Homma Kazuo kiválóan indította Bosnjakot, aki lefutotta ellenfelét és középre adására az őt korábban kiugrató Homma érkezett és 11 méterről a kapu jobb oldalába lőtt. 1-0. A folytatásban is jobbára a Veszprém FC akarata érvényesült a vendégeknek komolyabb helyzete nem akadt. A második félidő derekán Kovács mutatott be bravúrt, míg a másik oldalon Homma lövését a vendégek kapusa Dombai Szabó elé ütötte ki, aki nagy helyzetben hibázott.

Már mindenki elkönyvelte a hazai három pontot, amikor mindegy minden alapon jött egy tatabányai felívelés, amit Radványi még tisztázni tudott, de a lecsorgó labdára Ferkó reagált a leggyorsabban, aki kapásból 25 méterről bomba gólt lőtt Kovács kapujába. Az őszi Sopron elleni mérkőzéshez hasonlóan, ismételten az utolsó percben kapott góllal buktuk el a győzelmet.

Vasárnap a Kaposvár II. gárdáját fogadjuk, ahol az életben maradáshoz mindenképpen 3 pontra lesz szükség.

Veszprém FC - Tatabánya FC 1:1 (0:0)

Veszprém: Kovács A. - Nagy Á. (Osváth a 61.), Császár, Tóth F., Bosnjak (Nikolin a 86.) - Nyitrai, Radványi, - Szabó Zs. (Szöllőskei a 87.), Hevesi-Tóth, Thiago - Homma
Vezetőedző: Nagy Tamás

Tatabánya: Dombai - Almási, Djuric, Hegedűs, Törtei - Oláh (Ferkó a 71.), Bakos, Huszák, Skriba - Weitner (Covic a 66.), Szekér
Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerzők: Homma a 48. percben, illetve Ferkó a 90. percben.
Sárga lap: Nagy Á. az 52., Bosnjak az 57., Tóth F. a 78. percben, illetve Djuric a 77. percben.

3

Képgaléria