Mégis Bukarestben játszik a Valcea a Győr ellen

Mégis Bukarestben rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első, romániai mérkőzését, amelyen az Oltchim Ramnicu Valcea fogadja a Győri Audi ETO KC-t - közölte csütörtökön a román klub.

Az európai szövetség (EHF) kedden honlapján még azt írta, hogy a romániai meccset Ramnicu Valceában rendezik, a Traian Sportcsarnokban.

A román csapat anyagi megfontolásokból viszont úgy döntött, hogy Bukarestben rendezi meg a mérkőzést, mert így nagyobb bevétellel számolhat, és több néző láthatja a meccset.

Az összecsapás első találkozóját így április 6-án, szombaton Bukarestben rendezik meg, helyi idő szerint 18 órakor. A Valcea közleménye szerint a Traian Sportcsarnok csak 3100 férőhelyes, míg a bukaresti arénában 5200 ember fér el a lelátókon. Az Oltchim legutóbb a 2010-es BL-döntő visszavágóját játszotta a román fővárosban, akkor a dán Viborg nyerte a trófeát.


Fotó: archív

A Valcea közleményéből kiderül az is, hogy az EHF elutasította a románok szerdai beadványát, amelyben azt kérték, április 11. helyett az eredeti kiírás szerint, vagyis 13-án vagy 14-én kerüljön sor a magyarországi visszavágóra.

Az EHF korábban a Győr kérésére hagyta jóvá a mérkőzés előre hozását, mert a Veszprém Aréna az utóbbi két időpontban foglalt lesz. Így a visszavágóra április 11-én, csütörtökön 19 órakor kerül sor a Veszprém Arénában.

A román klub közzétette az európai szövetség elutasító válaszának indoklását is. Az EHF kifejtette: megérti a román szurkolók nehézségét, hogy hét közben kell Veszprémbe utazniuk, de más sportágakban is hasonló áldozatra kényszerülnek a szurkolók - írták -, hiszen a nemzetközi labdarúgó-, a kosárlabda- és a röplabdamérkőzéseket is hét közben rendezik.