Egyedüli magyar triatlonosként megy az olimpiára

Veszprémiek Londonban sorozatunk negyedik részében Kovács Zsófiát mutatjuk be a vehir.hu olvasóinak, aki egy – két éven át tartó – sikerrel megvívott kvalifikációs versenysorozat után egyedüli magyar triatlonosként állhat rajthoz a szigetországban. A 24 éves kiválóság az egri Agria KTK igazolt versenyzője, így hivatalosan nem városunkat képviselő az ötkarikás seregszemlén, azonban tekintve, hogy a futóedzéseket a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubnál, az úszó tréningeket a Veszprémi Úszó Klubnál végzi, kerékpárjával pedig a megyeszékhely és a Balaton körül szeli a kilométereket, kötődését tekintve ő is városunk olimpikonjának tekinthető.

Kovács Zsófia

– Nyolc-kilenc éves lehettem, amikor a szüleim elvittek futóedzésre, mert szerették volna, hogyha rendszeresen mozgok. Hamar kiderült, hogy van hozzá tehetségem, hiszen a városi futóversenyt minden különösebb edzés nélkül megnyertem. Ezt követően beajánlottak anyukám egykori atlétatársához, aki történetesen egy triatlon klub edzője volt Gyöngyösön – mesélt a kezdetekről cikkünk főszereplője.

– Ám innen még nem vezetett egyenes út a triatlonig.
– Az első sikereimet az ezredforduló környékén értem el futásban, ami az óta is a legerősebb számom, sokszoros utánpótlás bajnok vagyok közép és hosszútávokon. Sokáig úgy tűnt, hogy atléta leszek, mert nagyon későn, tízévesen tanultam meg úszni, így jelentős hátrányom volt azokhoz képest, akik már négy-öt évesen elkezdtek tempózni. Sőt, eleinte bringázásban sem voltak különösebben erős. Sokáig vacilláltam, hogy az atlétikát vagy a triatlont válasszam, aztán egyre jobban ment az úszás, így végül az utóbbi mellett döntöttem. Triatlonban az első nemzetközi sikerem 2004-ben értem el, amikor a junior Eb-n második lettem. Ettől aztán nagyon belelkesültünk, hiszen életem első nagy világversenyén az volt a cél, hogy célba érjek, aztán mindenki – magamat is beleértve – legnagyobb meglepetésére ilyen szép sikert értem el.

– Hogyan került Veszprémbe?
– A középiskola után Győrbe mentem tanulni és edzeni, ott azonban nem voltak megfelelőek a körülmények, nem voltak edzőtársaim, így az említett ezüstérem után hiába támasztottak felém elvárásokat, nem jöttek ez eredmények. A kisalföldi városban megismerkedtem a veszprémi úszóedzővel, Esküdt Rolanddal, aki külön foglalkozott velem, edzéstervet írt nekem. Aztán egy rosszul sikerült felmérő után azt mondta, hogy ennek így nincs értelme, költözzek le Veszprémbe, ússzak az Veszprémi Úszó Klubnál és fussak a VEDAC kötelekében. 2008-ban leköltöztem, s így kerültem atlétikában Tóthné Stupián Anikóhoz, úszásban pedig Esküdt Rolandhoz, s az itteni bringás ismerőseimhez is beintegrálódtam.

– Az igazán nagy sikerek már az itteni időszakhoz köthetőek.
– Miután Veszprémbe kerültem, egy évbe telt mire visszanyertem a formámat. Mindez tavaly csúcsosodott ki, amikor is az U23-as vb-n második, a felnőtt Eb-n pedig hetedikként értem célba. Erre a két sikerre vagyok a legbüszkébb a pályafutásomból, bár a korosztályos versennyel kapcsolatban van bennem némi csalódás, hiszen egy sprint végén szorultam a dobogó második fokára, pedig volt esélyem a győzelemre.

– Előnyt vagy hátrányt jelent, hogy három különböző sportot űz egyszerre?
– Egyrészt előnyt, mert változatos a munka, azonban hátránya is van, mert a triatlon nagyon időigényes, ezért ha a háromból az egyiket „nyomom”, akkora a másik kettő felkészülési idejéből veszek el. Emiatt néha irigylem az atlétákat, hogy nekik „csak” egy sportra kell koncentrálni. Ennek ellenére nagyon szeretem az egészet, úgy, ahogy van. Imádom az edzőtáborok, versenyek légkörét. Nagyon sok kedves embert ismerhetek meg ennek köszönhetően, úgy tartják, hogy az olimpia távú triatlonosok közössége egy nagy család.

– Mit érzett, amikor megtudta, hogy olimpikon lesz?
– Nálunk – sok más sporttal ellentétben – nem egy adott versenyen lehetett kvótához jutni, hanem egy kétéves időszak során pontokat kell gyűjteni. Május végén dőlt el, hogy utazhatok Londonba. Annak ellenére, hogy végig ott voltam a kvalifikációs listán, nagyon nehezen hittem el, hogy megvan a kvóta. Nagyon furcsa, de természetesen remek érzés volt, s persze megkönnyebbülés is, hiszen egy nagy álmom vált valóra ezzel. Gyerekkoromban mindig néztem a tévében a nyári játékokat, s mindig arra gondoltam, hogy én is szeretnék majd indulni. Gyerekként persze olimpiai bajnok szerettem volna lenni, most azonban már ismerem a korlátaimat, s tudom, hogy arra nem feltétlenül van esélyem. Ami meglehetősen szokatlan számomra, az a nagy a médiaérdeklődés körülöttem, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. Kis túlzással mondhatom, hogy egy csapásra híres lettem.

– Milyen helyezéssel lenne elégedett a nyári seregszemlén?
– Nagyon szép lenne az első húszban végezni. A férfiakkal ellentétben nálunk több ország uralja a mezőnyt, az ausztrálok, új-zélandiak, angolok, franciák, németek, amerikaiak és kanadaiak is nagyon jó, de még Chilének is van egy kiváló versenyzője. Próbálok nem stresszelni a tét miatt, s úgy tekintek az eseményre, mint bármilyen más versenyre. Ebben segít, hogy jól ismerem a mezőnyt. A felkészülés során mindnet Londonnak rendelünk alá. Télen Ausztráliában tölthettem két hónapot, ahol versenyeztem és edzőtáboroztam is. Közvetlenül az olimpia előtt pedig egy olaszországi magaslati edzőtábor is szerepel a programban.

– Kinek tartozik köszönettel a kvótáért?
– Elsősorban a családomnak, akik gyerekkoromban motiváltak és a mai napig nagyon sokat segítenek. Mellettük köszönettel tartozom az edzőtársaknak és Tóthné Stupián Anikó, Balogh János, Zakariás Géza és Pozsgay Gábor edzőimnek, valamint a Vanek családnak, akikkel hétvégenként Budaörsön készülök. Az egri klubom és a Magyar Olimpia Bizottság is sok mindenben támogat.

– Több laki élete él. Adódik a kérdés: hol érzi magát igazán otthon?
– A fővárosban, az ELTE-n jogi karán tanulok, Gyöngyös mellett, Mátrafüreden laknak a szüleim, a klubom egri, Budaörsön és Veszprémben készülök. Mátrafüreden is nagyon szeretek lenni, de igazán a királynék városában vagyok otthon, mert itt vagyok a legtöbbet.

Forrás: Zatkalik Dávid (vehir.hu), Fotó: Melczer Zsolt