Ezúttal a lányok büntettek

Visszavágott a hazai pályán elszenvedett egygólos vereségért a Veszprém Barabás KC az Alcoa Fehérvár KC ellen.

Nem volt könnyű dolga Fehérváron a Veszprém Barabás KC-nak, hiszen egy héttel korábban hazai pályán kikapott az Alcoától, ráadásul két meghatározó játékosát, Hornyák Dórát és Emberovics Mírát is nélkülözni kényszerült Gyurka János.

A Vác elleni győzelemből azonban erőt tudott meríteni a veszprémi csapat, az első félidőben nagy előnyre nem sikerült szert tenni, de többnyire a vendégek vezettek. Negyed óra elteltével 7-8 volt az állás, majd öt perccel később, rövid időre fordítani tudott a Fehérvár (11-10). A hajrá azonban a veszprémieké volt, és a szünetre háromgólos előnyt tudtak kiharcolni. (12-15)

A második félidőben folyamatosan nőtt a két csapat közti különbség, a Fehérvár nem tudott mit kezdeni a jól összeállt veszprémi védelemmel, és nem tudta tartani a remek teljesítményt nyújtó Bulathot, Azarit és Mayert. A játékrész felénél már hét gól volt a vendég előny (14-21), ami a hajrában tovább nőt. Végül a negatív előjelekkel ellentétben nagy verést mért a Veszprém az Alcoára (20-31), és készülhet a május 12-i, Debrecen ellen elleni utolsó hazai bajnokira.

Alcoa FKC - Veszprém Barabás KC 20:31 (12:15)

Fehérvár: Szikora Melinda – Ana Niksic 2, Sandra Nikcevic 4, Tilinger Tamara 6/2, Horváth Bernadett, Trishchuk Kriszitna 3, Vaszari Virág, csere: Trimmel Brigitta (kapus), Rádl Tímea 3, Becséri Kitti 1, Zsigmond Vivien, Kuhinkó Viven 1
Vezetőedző: Konkoly Csaba

Veszprém: Kiss Éva – Azari Fruzsina 7, Farkas Veronika 2, Földes Viktória 3/2, Mayer Szabina 7, Bulath Anita 8/1, Mayer Maja, csere: Lengyel Edit (kapus), Hanczvikkel Zsanett 1, Selmeci Sarolta, Szabadfi Ágnes 3
Vezetőedző: Gyurka János

Kiállítások: 10 perc, illetve 14 perc
Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3

Piros lap: Sandra Nikcevic (39. perc), Bulath Anita (46. perc)

 

Hozzászólások

Valóban megmutatták,hogyan tudnak küzdeni,de nem a városért!Sajnos ennek a városnak nem kellenek a női kézisek,hiszen eladták a csapat nevét a győrieknek!Itt már soha nem lesz női kézilabda,csak egy győri csapat,aki néha Veszprémben játszik!
szomorú2012. május 08. 15:17
Hatalmas gratuláció az egész CSAPATnak! Szerintem Mayer Szabina nemhogy magyar válogatott szinten, de Heidi Löke magasságokban játszott támadásban és védekezésben egyaránt. Lehetne fényezni mindenkit, de szombaton a CSAPAT mutatta meg, hogy tudnak egymásért és a városért küzdeni.
Tamás2012. május 07. 19:11
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook