Ezúttal a Fradi volt a jobb

A futsal NBII rájátszásának első fordulójában megszerezte első győzelmét a Ferencváros az 1. Futsal Club Veszprém ellen.

Az alapszakaszban egy győzelem és egy döntetlen volt az 1. FCV mérlege a Ferencváros ellen, de a hétfő esti találkozón a félidei 2-2-es döntetlent követően négy gólt szerezve mattolta a veszprémi védelmet a fővárosi csapat.

A ferencvárosi találkozó előtt az előjelek nem voltak biztatóak, hiszen Pálfi Róbert eltiltás miatt, Hazuga Soma és Korcsmár István betegség miatt, míg Finta Péter a nagypályás csapat (VFC) programja miatt nem állt az 1. FCV rendelkezésére.

Ennek ellenére remekül kezdtek a fiúk, és a 3. percben meg is szerezték a vezetést Bényi Kálmán találatával. Izgalmas és közönségszórakoztató játékot láthattak a kilátogatók, de a 10. percben Tar Tamás remek egyéni akciója után Szabadfi Péter ismét a kapuba talált. A FTC nem erre számított és nagy rohamokat indított a veszprémi kapura, de Kasza Viktor állta a sarat. A 15. percben egy eladott labdából szépíteni tudott a hazai csapat. A szabálytalanságok (nem teljesen igazságosan) gyűltek az eredményjelzőn, és a 18. percben megkapta a Fradi a tízméteresét, amit biztosan értékesített. A félidő így döntetlenre állt. (2-2)


Fotó: archív

A második játékrészben sajnos bekövetkezett az, amitől tartani lehetett, fokozatosan fáradt a veszprémi csapat, ami a játék képén is meglátszott. A 22. percben megszerezte a vezetést a Fradi (a bajnokság során először) és nem is engedte ki. Volt még pár lehetőség az egyenlítésre, de ezúttal nem volt szerencsénk. Hősiesen küzdött csapatunk, de látszott, hogy ez a mérkőzés a hazaiaknak áll. Kun Gábor további két találatával 6-2 arányban nyert a FTC.

Összességében a FTC megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, a vendég oldalon hiányoztak a sérültek. A bajnokság két hazai mérkőzéssel (Aramis, Keszthely) folytatódik, ahol csapatunk igyekszik megtartani előnyét a riválisaival szemben.

FTC - 1. Futsal Club Veszprém 6:2 (2:2)

FTC: Kovács Á. - Fekete, Szabó T., Kun, Csordás, csere: Kozó, Bogár, Rajna, Balán, Lengyel, Suth, Graeser
Vezetőedző: Kun Gábor

Veszprém: Kasza - Bényi, Weisz, Tar, Szabadfi, csere: Véber, Jakab, Hazuga, Vas, Vingelman, Csejtei, Sárdi
Vezetőedző: Németh Gábor

Gólszerzők: Balán a 15. és a 33., Kun a 18., a 36. és a 39., Kozó a 22. percben, illetve Bényi a 3., Szabadfi a 10. percben