Sorsfordító ütközet a Tatabánya ellen
2011. 04. 08. Rónai TamásA Veszprém FC szombaton hazai pályán a hatodik helyezett Tatabánya gárdáját fogadja. Mindkét csapat számára fontos lenne a három pont begyűjtése.
Mindkét csapat az utolsó két összecsapásán vesztesen hagyta el a pályát. A Tatabánya előbb a Győri ETO második csapatától szenvedett 1:0-s vereséget, majd hazai pályán futottak bele egy kínos 1:4-es zakóba a Szigetszentmiklóssal szemben. A veszprémiek a 19. fordulóban szoros csatában maradtak alul az SZTK otthonában, majd az előző körben a Budaörs csapata mért nagy verést Vágó Attila csapatára (1:5).
A bakonyaikhoz hasonlóan a vendégek is edzőt váltottak, az első tavaszi fordulót követően Herédi Attilát P. Nagy László váltotta a kispadon.

Jó hír, hogy a VFC-nél Hevesi-Tóth újra pályára léphet, valamint Kollár és Zsömlye játékára is számíthat Vágó Attila. Babik eltiltás miatt, Czvetkó, Hegedűs, Garai pedig sérülés miatt nem állhat a veszprémi tréner rendelkezésére.
A vendégeknél három alapember, Farkas János, Almási László és Deme Imre sem léphet pályára szombaton piros lapok miatt.
Az őszi fordulóban Kocsis Dávid kettő, Folmer és Farkas góljaival sima 4-0-s győzelmet aratott hazai pályán a Tatabánya a Veszprém ellen, így eljött a visszavágás ideje a hazaiak számára.
Szombat 16:30 Veszprém FC - Enternet-FC Tatabánya férfi labdarúgás NB2, helyszín: Egyetemi Stadion
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Nem sikerült pontot rabolni
- Vereség a listavezető otthonában
- Licenc és edzőmérkőzés
- Újabb tehetség komoly tervekkel
- Hozta a formáját a Gizella
- Igazságos döntetlen
- Győzelemmel zárták a bajnokságot
- Vasas nyert, Veszprém ünnepelt
- Győzelem a piros-kék rangadón
- Két brazillal erősített a Veszprém FC