Újabb duplaforduló röplabdában

A férfiakra és a nőkre is kemény csaták várnak a hétvégén, a mérkőzéseket pénteken és vasárnap rendezik.

Az 5. hely megszerzése felé két nagy lépést tett az elmúlt hétvégén a VRC, oda-vissza legyőzte a Csepelt. A következő néhány nap is kulcsfontosságú lesz a csapat életében, hiszen ha sikerül győzelemmel abszolválni a pénteki és a vasárnapi mérkőzést is, akkor karnyújtásnyira kerül a középszakasz 5. helye. Pénteken Szegedre látogatnak Nyári Sándor tanítványai, a két csapat korábbi találkozóiból kiindulva ezt a mérkőzést csak a veszprémiek ronthatják el. Vasárnap hazai pályán fogadja a Dágot a VRC, a vendégekkel folytatott párharc fog vélhetően dönteni az 5. hely sorsáról, a hazai találkozót mindenképpen be kéne húzniuk a srácoknak a szurkolók segítségével.

HPQ-Szegedi RSE - Company Nyelviskola VRC 01.21. (péntek) 18:00, Szeged

Company Nyelviskola VRC - Dági KSE 01.23. (vasárnap) 17:00, Lovassy László Gimnázium

A hölgyekre sem vár könnyű feladata hétvégén, az Eger csapatával kell kétszer is megmérkőzniük. Hazai pályán szinte kötelező a győzelem, ami a játéktudásból és a két csapat korábbi mérkőzéseiből kiindulva megalapozott. Idegenben már sokkal nehezebb dolga lesz Oláh János tanítványainak, de ha egy magabiztos győzelmet sikerül aratni pénteken, akkor a forma és a lelkesedés átmenthető lehet az egri összecsapásra is.

VESC - Agria RC Eger 01.21. (péntek) 18:00, Egyetemi Tornacsarnok

Agria RC Eger - VESC 01.23. (vasárnap) 15:00, Eger

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook