Az összeszokottabb FTC nyert

A VBKC fővárosi vendégjátéka tízgólos ferencvárosi győzelmet hozott, sokkal gyorsabb támadójátékra van szükség.

Gyurka János együtteséből sérülés miatt ketten hiányoztak: Földes Kata túlterhelte a derekát, Emberovics Mírának pedig bevérzett a vállízülete, remélhetőleg hamarosan mindketten harcra készek lesznek.

Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, 4:1-es hazai vezetés után feljöttek a veszprémi lányok 5:4-re, és játékrész első harmadában jól tartották magukat. 9:9-nél még döntetlen volt az állás, de a 20. perctől egy hosszú percekig tartó veszprémi áramszünet következett. A hazaiak jól védekeztek, támadásban pedig Tomori és Kovacsicz vezérletével – mindketten hét gólig jutottak az első félidőben - tetemes előnyre tettek szert a vendéglátók (20:11), amit sikerült is megtartaniuk az első harminc perc végéig. (21:13)

A második játékrész kiegyensúlyozottabb játékot hozott, miközben a veszprémi oldalon mindenki játéklehetőséghez jutott. 31:16-nál már tizenöttel vezetett a Fradi, de két gyors góllal szépített a Barabás. Továbbra is sok volt a veszprémi technikai hiba, de valamivel eredményesebb volt a támadójáték, így csak két góllal dobott többet a játékrészben a Ferencváros. (36:26)

Mérkőzéstükör

- Az első félidőben húsz percig jól tartottuk magunkat, majd érthetetlen módon zsinórban kaptuk a gólokat. Elkapkodtuk a lövéseket, aminek gyors kontragólok lettek az eredményei. Fegyelmezetlenek voltunk, lassú volt a visszafutási sebességünk, ami az utolsó tíz percben sem volt megfelelő. A második félidőben forgattam a játékosokat, az átlövőink továbbra sem találták a ritmust. Az volt a lányok feladata, hogy gyorsítsák a támadójátékot, ami kapkodásba ment át, az átlövőinknek többet kell vállalniuk. A szombati érdi tornán remélem, hogy jobb játékot fogunk mutatni – értékelt Gyurka János, a VBKC mestere.

Ferencvárosi TC - Veszprém Barabás KC 36:26 (21:13)

FTC: Abramovics, Andrási (kapusok) - Szarka 1, Szamoránsky P. 1, Mohácsik, Szucsánszki 2/1, Trufán, Szádvári 5, Szamoránsky A., Bari Nagy 2, Deáki 2, Dajka 6/2, Kovacsicz 10, Németh, Tomori 7/2, Pastrovics, Hornyák
Edző: Elek Gábor

Veszprém: Király – Koroknai 5, Jenőfi, Farkas 2, Ábrahám 1, Mehlmann 3, Sterbik 5, cserék: Hoffamann, Veszeli 1, Gerstmár 2, Koszorús, Földes 5/3, Szabadfi 2
Edző: Gyurka János

Hétméteresek: 7/5 és 3/3
Kiállítások: 8 perc és 14 perc

HAJRÁVESZPRÉM.HU | Reklámozd a saját oldaladat is

Hozzászólások

Lali! Ha nem írod oda zárójelben, hogy pesti vagy, rájöttem volna a kommentedből is. Tegyünk különbséget a keménység és a durvaság között! Ajánlom elfogulatlanul felidézni a múlt bajnokságban lejátszott Barabás - Ftc meccset... No comment
H.Nándi2010. augusztus 17. 20:08
A mai kézilabdában csak kemény védekezéssel lehet célt elérni, nem simogatással. Talán a lányoknak is fel kellett volna venni a kemény ütközéseket, és olyan keményen védekezni,mint a FTC, és ha kell akkor \"verekedni\" is. A bírókon múlik mennyire hagyják a durvaságot. Nehéz lesz a bajnokság a Barabás - lányoknak! Szekszárd, Újbuda könnyű, nos elvileg a Siófok, de többi meccs nem lesz egyszerű! Gyurka - mester most megmutathatja milyen a kis \"ütős\" csapata
Lali (Budapestről)2010. augusztus 13. 16:52
A FTC verekedett, a bírók meg elfelejtették felvenni a szemüvegüket.
zozo2010. augusztus 12. 07:07
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook