Taroltak birkózóink Sárváron
2010. 04. 19. Németh AttilaKilenc éremmel tértek haza a veszprémi birkózók a hétvégén rendezett szabadfogású, nemzetközi birkózó versenyről.
19 csapat 160 birkózója csapott össze Sárváron, a IX. Nádasdy Kupa - Nemzetközi szabadfogású birkózóversenyen. Városunkat két szakosztály képviselte, nagy sikerrel. A Veszprémi Dózsa SC részéről Hazuga Nándor harmadik, Horváth Róbert pedig magabiztos versenyzésével első helyezést ért el.
A CENTRUM Sport Egyesület birkózói az eddigi megmérettetéseiken is bizonyították, hogy van mit keresniük a legjobbak között, és ez most sem történt másként!
A 34 kg-ban versenyző Biró Andor megadta az alaphangot a csapat tagjainak és taktikus küzdelmeivel nem csak látványos és izgalmas mérkőzéseket produkált, hanem a tuskirályi címre is méltán pályázhatott volna!
- A versenyen három újonc és három frissen átigazolt versenyzőnk indult, valamennyiük előtt még hosszú út áll, de az első akadályokat sikeresen megugrották - mondta el Túri Péter, a Centrum SE edzője, aki külön kiemelte Krebsz Kolos és Széles Erik versenyzését. A fiatal versenyzők súlycsoportjuk meghatározó versenyzőivé válhatnak, akár már a következő versenyidényben.

A CENTRUM SE birkózói
- Különösen nehéz dolguk volt a fiúknak, hiszen a korosztályos diákolimpia főpróbájaként tartják számon ezt a versenyt - vélte a CENTRUM SE elnöke, Janku Ferenc.
- Egy héttel a diákolimpia előtt már mindenki „csúcsra van járatva”, és a hátárainkon túlról érkező versenyzők sem kirándulni jöttek. Az azonnali kieséses verseny mindenkitől nagy koncentrációt és fegyelmezett, taktikus birkózást követelt meg, és a mai napon valamennyi versenyzőnk sikerrel vette ezt az akadályt – magyarázta Janku Ferenc.
A veszprémi eredmények
I. helyezettek:
Biró Andor
Horváth Róbert
Krebsz Kolos
II. helyezett:
Krebsz Martin
III. helyezettek:
Minyó Bence
Jákói Márk
Hazuga Nándor
Shvarcinger Zsolt
Biró Barna
Széles Erik
További pontszerzők:
Nagy Gergő, Szabó Áron, Németh Donát
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Megyei judo diákolimpiát rendeztek
- Két ezüst az ifjúsági rangsorversenyen
- Repülő rajtot vett a veszprém judo
- Veszprém judos Mikulás-nap
- Mester és tanítványai is megmérkőztek
- “Idegenlégiósként” bizonyítottak
- Bronzérmek a judo OB-n
- Magyar Bajnok Taekwon-dosok
- Szlovéniában vendégszerepeltek
- Két helyezett az OB-n





