Éles küzdelem, veszprémi győzelem

Izgalmas mérkőzésen, Hoffmann Kitti remek kapusteljesítményével rendkívül fontos győzelmet arattak a Barabás lányok a Kiskunhalas ellen.

A rájátszás 2. fordulójában az Éles József vezette Kiskunhalas gárdáját fogadta női kézilabdacsapatunk a Veszprém Arénában. A vendégeknek csak győzelmük esetén maradhatott reális esélye a bentmaradásra.

Ennek szellemében jól kezdtek a halasiak, 0:2-re és 1:3-ra is vezettek, az egyenlítést az 5. perc végére sikerült kiharcolnia a mieinknek, Bognár Zsuzsanna és Földes Viktória találatával, miközben Hoffmann Kitti büntetőt hárított. (3:3)

A folytatásban négy és fél perc gólcsend következett, a hazaiakat a kapufa, a vendégeket Hoffmann Kitti védései akadályozták meg a gólszerzésben. A veszprémiek szerencséjére támadásban rengeteget hibázott a Kiskunhalas, de a hazaiak is pontatlanok voltak, Gerstmár Szilvia találatával már három gól volt a vendég előny. (5:8)

Ábrahám, Gerstmár és Veszeli találataival a 22. perc elején sikerült egyetlen gólra felzárkózni (8:9), de gyorsan visszaszerezték a háromgólos előnyüket a vendégek. (9:12) A hajrában Ábrahám Szilvia vitte a hátán a csapatunkat, öt perc alatt háromszor is betalált, így a félidő végén újra egy gól volt a differencia. (12:13)

A második játékrész elején alig fél percet kellett várni a hazai egyenlítésre, Gerstmár vette be a vendég kaput. Újabb találatra öt percet kellett várni, de veszprémi szempontból megérte: hosszú idő után újra vezetett a Gyurka-csapat. (14:13)

A vendégeknek hat és fél perc után sikerült betalálniuk, de Smidéliusz visszavette a vezetést. (15:14) Egy lélektani határt léptek át a Barabás-lányok, hiba ugyan akadt a játékban, de szemlátomást nagyon együtt volt a csapat. A kialakult helyzettel a vendégek nem tudtak mit kezdeni, majd tíz percig nem tudtak betalálni, a hazai oldalon viszont Gerstmár és Ábrahám négyre növelte a veszprémi előnyt. (18:14)

Két hazai gól és Ábrahám kiállítása rövid időre ismét izgalmassá tette a mérkőzést (18:16), de Hoffmann Kitti bravúrjaival sikerült kivédekezni az emberhátrányt, a veszprémi hálóőr újabb büntetőt is hárított. Öt perc vendég gólcsend mellett a hazaiak szorgosan gyűjtögették a gólokat, Veszeli találatával a 23. percben először volt öt gól a differencia. (21:16)

A hajrát megnyugtató előnnyel kezdhette a veszprémi együttes, amit sikerült is megőrizni a dudaszó pillanatáig. Okkal ünnepelhettek a lányok és a veszprémi publikum – köztük a vendég, herendi általános iskolás gyerekekkel -, hiszen ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a biztos bentmaradás felé a csapat.

Mérkőzéstükör

- Az első félidőben végig vezettünk, ekkor döntő pillanatokban többször a mi kárunkra döntöttek a játékvezetők. A második félidőben a helyzeteinket felelőtlenül kihagytuk, amivel megpecsételtük a sorsunkat. Ahhoz, hogy bent tudjunk maradni, mind a négy hátra lévő mérkőzésünket meg kell nyerni – mondta Éles József, a Kiskunhalas edzője.

 

- Az első félidőben rendre a Halas vezetett, ami annak tudható be, hogy gyorsan akartunk gólokat lőni, sokszor a kapufát találtuk el, félhelyzeteket akartunk befejezni, és ebből kaptunk kontragólokat. A 2. félidőben kértem a lányoktól, hogy több keresztmozgás legyen, az átlövők dinamikusabban törjenek kapura, többet kerüljenek helyzetbe, és a hatos védekezés mögött megtaláltuk a beállójátékunkat is. Kiemelném a második félidei védekezésünket és a kapusteljesítményünket, öt gólt kaptunk összesen, amiből csak kettő volt átlövés gól. Dicsérhető a védekezés agresszivitása, az ebből kikényszerített lövések, és ma is bebizonyosodott, hogy a védekezés keménysége meghatározza a kapusteljesítményt. A jó védekezésünkből lelki előnyt kovácsoltunk, a 40. perctől láthatóan elkészült az erejével a Kiskunhalas, támadásban nem tudtak a veszélyes zónába kerülni, emiatt sokszor jeleztek passzív játékot a bírók, miközben az történt a pályán, amit mi akartunk. Azt a tanulságot mindenképpen le kell vonnunk, hogy ötgólos vezetésnél sem szabad sziesztáznunk, meg kell becsülni az ellenfelet, és a lehető legnagyobb gólkülönbséggel nyerni, ami a mai napon akár 10 gól felett is lehetett volna – értékelt Gyurka János, a VBKC mestere.

- Hazai pályán mindig magabiztosabban játszunk, a mai mérkőzésen meg sem fordult a fejünkben, hogy kikaphatunk. Bíztunk benne, hogy állóképességben idővel fölékerekedünk az ellenfelünknek, Gyuresz többször is felhívta a figyelmünket, hogy ne féljünk, mert bírni fogjuk erővel. Nekem személy szerint nagyon fájó volt, hogy Hódmezővásárhelyen nem tudtunk nyerni, ezt szeretnénk bepótolni a következő mérkőzésen. Nem követhetjük el azt a hibát, mint az alapszakaszban, ha okosan játszunk, akkor nem lehet gond, és mielőbb bebiztosítjuk a helyünket az élvonalban – mondta Hoffmann Kitti, a VBKC kapusa.

NŐI KÉZILABDA NB I. ARANY ÁSZOK RÁJTSZÁS

Veszprém Barabás KC - Kiskunhalas 23:18 (12:13)

Veszprém: Hoffmann Kitti, Lengyel Edit, (kapusok), Ábrahám Szilvia 7 (2), Bognár Zsuzsanna 3, Földes Viktória 3, Gerstmár Renáta 4, Veszeli Judit 4, Koszorús Katalin, Smidéliusz Júlia 2, Szabadfi Ágnes, Földes Kata, Horváth Viktória, Mocsai Dorottya, Velky Viktória
Edző: Gyurka János

Kiskunhalas: Stancuta Guiu, Pethő Renáta (kapusok), Marina Budecsevics 1, Csendes Edit 4 (1), Gerstmár Szilvia 2 (1), Glusica Lepasava 8, Kokas Viktória 2, Tamás Melinda 1, Kárpáti Katalin, Szarka Adrienn, Domokos Kinga , Szűcs Nikolett, Karsai Roberta, Virág Erika
Edző: Éles József

Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 5/2

 

Hozzászólások

Lányok, akkor hajrá Hódmezővásárhelyen, mert meg kell mutatnotok, hogy szebben is lehet nyerni. Nem kell sokkal, elég lenne egy góllal is, legalább lesz miről írogatni. Lehet, hogy most már az elvárható volna tőletek, hogy 10-20 góllal nyerjetek mint az MKB, különben már nem is kóser a dolog. Na, csak vicceltem, tényleg, HÚZZATOK BELE!
zokka2010. április 21. 12:39
jav: H.vásárhelyen
nsub2010. április 20. 21:49
Zokka, nem veszem kritikának. Én azonban nem voltam meggyőződve róla, hogy azért adtunk ki csak ennyit magunkból, mert a Halas ellen ez is elég. A lényeg a 2 pont! Reménykedjünk, hogy a H.vásárhelyt egy jobb teljesítménnyel most sikerül nyerni!
nsub2010. április 20. 21:48
nsub, nem kritikaként. A Halas ellen pont elég volt ez a teljesítmény a 2 ponthoz, még így is, hogy az átlövők gyengék voltak és nem játszottak fényesen a lányok. Elismerve azt is, hogy megerősödtek, a balátlövőjük szuper volt, a végén már alig kaptak levegőt. Egyébként Jules ötletén osztozva, ezt a lövőt én is szívesen látnám veszprémi mezben.
zokka2010. április 20. 13:00
Remélem Ábrahám SZilvi marad mert aszt hallotam hogy győrbe vagy fradiba igazol,bizom benne marad
lovi2010. április 20. 10:20
Szerintem mindenki aki ide ír a lányoknak szorít.Ugyanakkor önáltatás lenne azt állítani, hogy az 1. félidő végi, valamint 2. félidő eleji ítéletek egyértelműen ne nekünk kedveztek volna. Ezt a Halas /akiknél amúgy erősebbek vagyunk/ már nem tudta feldolgozni.És mielőtt kapnám a kritikákat: igenis láttam a meccset, és a Veszprémnek szurkolok, de önmagában a csapat teljesítménye kevés lett volna a 2 ponthoz.
nsub2010. április 20. 09:59
A meccsről az a véleményem, hogy mindenképpen megérdemelten nyertek a veszprémi lányok. Nem azt mondom, hogy az egész meccsen remekeltek, de összekapták magukat és a 2. félidőben feljavult játékukkal és jobb kodival győzték le a Halast. Voltak jó teljesítmények és kevésbé jók, de mint csapat azért működött a gárda, ha egy góllal nyerünk az is KÉT pont. Reméljük Hódmezővásárhelyen is tudnak nyerni, ha nem az sem katasztrófális. HAJRÁ LÁNYOK, mindent bele!
macus2010. április 19. 08:54
Én Laluska Eszterről már mindent hallottam, ( Érd, Vác, Veszprém stb).
macus2010. április 19. 08:36
Tarthatod, Szisztó. Véleménye mindenkinek van. Egy Éles fannak ilyen, egy Barabás fannak olyan.
zokka2010. április 19. 08:33
Nem vitatom, hogy Tamásnak igaza van, voltak meccsek - valóban - amikor nem nekünk fújtak (hazai pályán) és akkor tényleg nem itt kellene játszanunk. Mindössze erről a meccsről írtam véleményt és a véleményem fenntartom.
sziszto2010. április 18. 22:08
Laluska Esztert írták handball.hu-n
sss2010. április 18. 21:55
Bizony Sziszto, a Tamásnak igaza van.
zokka2010. április 18. 21:47
Jules! Én elhiszem, hogy van az a pénz. Ne matassunk senki zsebében, szerintem minden vezetés tudja azt, hogy mire van pénze és meddig. Azt sem lehet tudni ki, vagy kik vannak még esetlegesen kilátásban és mennyiért. Nekem nagyon jó lenne a Görbic is és a Pálingert is nagyon szeretném....................,
macus2010. április 18. 21:44
Remélem ettől a győzelemtől új erőre kaptak a lányok. Senkit sem szeretnék elkedvetleníteni, de Hódmező-Hunnia 50-21 (félidőben 26-3). Ez azért elég sokat mondó eremény, főleg a multkori hazai Hunnia meccset figyelembevéve.
katus2010. április 18. 21:11
Nem kell félteni az Éles Józsit, akkor is reklamált, amikor ők dobtak gólt! Volt, hogy tévedtek a játékvezetők, de szerintem ide-oda, max egy pár esetet reklamálhat a Halas, de nem ezen ment el nekik a meccs. 5-tel minimum jobb a Veszprém, ez tény. Szurkolunk a Halasnak, hogy jövőre jusson vissza, mi pedig lépdelünk előre a tabellán! Hajrá Veszprém!
Levi2010. április 18. 20:43
Kedves Macus!Hidd el, van az a pénz amiért, ha még nem írt alá, megváltoztathatja álláspontját!Jules
Jules2010. április 18. 20:36
A korrekt játékvezetésről csak annyit, hogy a középmezőnyben játszana a CSAPAT, ha \"korrektül\" fújnak a bírók a meccseinken. Végre azt a védekezést láttam, amit a Békéscsaba ellen a 2. félidőben mutatott a CSAPAT még anno a 2. fordulóban. Persze mindenki Hofit dícséri, de a jó kapusteljesítményhez kellett egy jó védőfal is. És itt kiemelném Koszorús Kata játékát. Kb. azon a szinten űzi a védekezést, mint Zsenya és Lapcsevics. Most 4 hétig nem látlak Titeket (középmezőnynél mentem volna ismét a Népligetbe, Újvárosba, de sajnos Kiskunhalas, Üllő és Hódmezővásárhely messze van), de remélem május közepén nem ki-ki meccset kell vívni a 9. helyért a Vásárhellyel. HAJRÁ VESZPRÉM! HAJRÁ CSAJOK!
Tamás2010. április 18. 17:22
Örülök, hogy nyertünk, de sajnálattal hozzá is kell tennem, hogy korrekt játékvezetéssel, nem biztos, hogy behúzzuk ezt a meccset. Éles nyilatkozata teljesen helyénvaló. Minden negatívum ellenére természetesen Hajrá Veszprém és gyerünk csajok!
sziszto2010. április 18. 16:58
Glusica Lepasova nagyon sajnálatos , hogy Békéscsabára igazól. Tényleg harcos, igen rutinos játékos. Éles Józsefnek meg megjegyezném, 5 góllal nyert a Veszprém. Nem lett döntetlen vagy 1 gólos meccs. Kicsit nézze a meccset reálisan.
macus2010. április 18. 16:29
Így láttam én.....1. Óriási THX...., a kilátogató, s a csapat mellett, még a kudarcok után is végig kitartó, Nagyérdeműnek! 2. Nagy volt a teher, az első félidőben a csapaton. Ennek tudható be, az ekkor elkövetett, sok-sok technikai hiba. Még rutinos játokosaink is, szenvedtek a tét súlya alatt. 3. Éles Józsi, számunkra időben kérte ki, t. idejét! Így Gyuresz, rendett tehetett, a fejekben. 4. Voltak, továbbra is elszórt labdáink, de a lányok jelesre vizsgáztak, küzdeni tudásból! Végig birták erővel is, így meg lett az eredménye, szenvedésüknek. 5, Győztek! .....továbbá: jó lenne látni sorainkban, a halasi: Glusica Lepasava-t, ki kiemelkedően tarolt a védelemben, s akkor sem jött zavarba, ha támadásban, hozzá került a játékszer! Köszönjük, Lányok! Hajra Veszprém!!!! Jules
Jules2010. április 18. 12:50
Hát nézhetjük a teljesítményeket így is, meg úgy is. Valóban jól ment most a védekezés, így lett egy jobb kapus teljesítménye is. Az átlövések azért csak hiányoztak, az irányító sem volt a helyzet magaslatán. Egy kiskunhalasi, kieső csapat ellen játszottunk , itthon. Nagyon fel kell kötni a nadrágot, amennyiben nem tud a csapat erősíteni.
zokka2010. április 18. 09:10
Hoffmann \"nagy\" volt, de azzal nem értek egyet, hogy Veszeli kritikán aluli lett volna, hiszen végig jól védekezett, és ez nagyon fontos volt, igaz most csak négy gólt dobott, de sok jó passza volt, amiből gól született. Egyébként védekezésben jó volt a csapat,de a kapura lővésekkel volt baj és ez mindegyik lányról elmondható. Geri most sokat javult és szintén ő lőtte a második legtöbbet.
jani2010. április 18. 08:54
Veszeli és Gerstmár is négy gólt lőtt, ami a második legtöbb a csapatban, Smidéliusz is lőtt kettőt, mind a kettő fontos gól volt. Ma Hoffmann és Ábrahám volt a legjobb, de a legfontosabb, hogy nyertünk!
Roberto2010. április 17. 22:53
Egyet értek az előttem szólóval, bár Gerstmár ma egy fokkal jobb volt mint az eddigi meccseken. Hoffmannak meg már ideje volt hozzátenni a csapat teljesítményéhez.
sss2010. április 17. 22:05
Hofi ma szuper volt, Veszeli és Gertsmár teljesítménye kritikán aluli. Smidéliusz meg nem átlövő. Örüljünk, hogy nyertünk ezekkel a teljesítményekkel.
ádi2010. április 17. 21:30
Gratulálok Hoffmann Kittinek! Nálam ma ő volt a nr.1.
katus2010. április 17. 20:39
Nagy meccs volt, Hofi nagyon nagy voltál!
Zolee2010. április 17. 20:23
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook