Szombaton az MTE a soros ellenfél
2010. 03. 26. Rónai TamásAz NB III Bakony csoportjában hazai pályán folytathatja menetelését a listavezető Veszprém FC a negyedik helyezett MTE ellen.
A Veszprém FC az előző fordulóban 1:1-es döntetlent ért el a Csorna otthonában, előnye 8 pont a Lipót, és 9 pont a szintén csak egy döntetlent elérő soproniak előtt. Szombaton a negyedik helyezett, jó erőkből álló Mosonmagyaróvár együttesét fogadják Tataiék.
Nem játszottunk jól, a meghatározó játékosoknak nem úgy ment a játék, ahogy elvárható lett volna. Nagyon hamar vezetést szereztünk, több gólszerzési lehetőségünk is volt a mérkőzés folyamán, de ezek rendre kimaradtak. Egy hazai bedobást követően a kapusunk és egy védő összeütközött, így a csornai játékosnak csak üres kapuba kellett passzolnia, szerencsétlen gólt kaptunk. A csornaiak ezt követően szervezetten visszaálltak, de így is rengeteg alkalmunk volt a gólszerzésre, amit nem sikerült kihasználni. Nehezítette még a helyzetünket a rossz talajú pálya, valamint a kritikán aluli játékvezetői teljesítmény is - mondta Garai Péter, a VFC ügyvezetője.

Forrás: veszpremfc.hu
Hétvégi ellenfelünk stabil háttérrel rendelkező, fiatal, sokat edző, szervezett csapat, akik télen új játékosokkal erősítették meg a keretüket. Mindenképpen szeretnénk nyerni ellenük hazai környezetben, nehéz lesz, arra nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne nyíljunk ki hátul, mert az MTE remekül kontrázik.
Az eltiltott Kalcsó Gáboron kívül a sérüléssel bajlódó Kovács Szabolcs és Boromisza Dániel sem léphet pályára, valamint Czvetkó József és Garai Péter is betegséggel küszködik, így az ő játékuk is kérdéses szombaton.
március 27. szombat 16:00 Veszprém FC – MTE 1904, Városi Stadion
Hozzászólások
A rovat további cikkei
- Nem sikerült pontot rabolni
- Vereség a listavezető otthonában
- Licenc és edzőmérkőzés
- Újabb tehetség komoly tervekkel
- Hozta a formáját a Gizella
- Igazságos döntetlen
- Győzelemmel zárták a bajnokságot
- Vasas nyert, Veszprém ünnepelt
- Győzelem a piros-kék rangadón
- Két brazillal erősített a Veszprém FC