Otthon tartotta a pontokat HNKC

Nem sikerült pontot rabolni női kézilabdacsapatunknak Hódmezővásárhelyen, így az utolsó fordulóban dől el minden.

Sok hibával kezdte mindkét csapat a mérkőzést, felváltva estek a gólok, a félidő első harmadában rendre a veszprémiek vezettek. Hoffmann Kitti remek védését követően Ábrahám Szilvia kontragóljával 2:3-ra, majd Földes Viktória találatával 3:4-re vezettek a mieink, sőt, Veszeli Judit kiállítása ellenére emberhátrányból Smidéliusz Júlia is betalált, ami már kétgólos előnyt jelentett. (3:5) Ábrahám harcos góljával tartották a lányok az előnyt, de a Földes Viktória kiállításából fakadó emberelőnyt már kihasználták a hazaiak, pedig Hoffmann büntetőt is hárított, de a kipattanót Koroknai kegyetlenül bevarrta. Zsinórban három gólt szerezve először egyenlített, majd Kudor góljával vezetett is a Hódmezővásárhely. (7:6)

Gerstmár találataival visszavették a vezetést a mieink (8:9), de Wolf és Kudor góljaival fordítottak, és először vezettek a hazaiak kettővel. (12:10) Remek hajrát nyitottak a Barabás-lányok, először feljöttek 13:12-re, majd egy hazai találatot követően két perc alatt három gólt lőttek, és már újra vezettek is. (15:14) Egy elkerülhető góllal a dudaszó pillanatában egyenlített a Hódmezővásárhely, így kezdődhetett minden elölről. (15:15)

A második játékrész elején Földes Kata kiállítása alatt két góllal elhúztak a hazaiak, és hiába szerzett Gerstmár Renáta kiszorított helyzetből egy remek gólt, Koroknai két gyors találatával már hárommal mentek a vendéglátók. (19:16) Smidéliusz harciassága egy veszprémi gólt és egy kétperces hazai kiállítást ért, az emberelőnyben Ábrahám találatával átmenetileg sikerült egy gólra felzárkózni (19:18), de ismét könnyű kontragólokat szerezve 22:19-re elhúzott a Hódmezővásárhely.

Hoffmann bravúrjaival, illetve Veszeli Judit és Földes Viktória góljaival sikerült újra feljönni egyre (22:21), de az egyenlítés sehogy sem akart összejönni. Többször támadhatott a csapat az egálért, de eladták a lányok a labdát, amiből rendre kontragólok születtek mindamellett, hogy a hajrában a játékvezetők is könnyebben vették el a labdát a veszprémiektől. A hőn áhított egyenlítés Bognár Zsuzsanna góljával 29:29-nél végre sikerült, majd az utolsó percben Wolf büntetőjét követően ismét az egyenlítésért támadhatott a csapat. A támadás vége sajnos belemenés, és az ebből következő kontragól lett, így a vendéglátók nyerték a mérkőzést 31:29-re.

Öröm az ürömben, hogy pontszámban ugyan beérte a Veszprémet a Hódmezővásárhely, de az egymás elleni gólkülönbség a mieinknek kedvez. Az utolsó fordulóra maradt tehát a döntés, a Gyurka-csapatnak a saját kezében van a sorsa. Itthon kell legyőzni csütörtökön a Fehérvár gárdáját, aki ellen jó emlékei vannak a lányoknak, hiszen az első idegenbeli győzelmüket a királyok városában aratták. Igazi presztizscsata és remélhetőleg felemelő veszprémi siker várható.

Mérkőzéstükör

- Nagyon küzdöttünk, de sajnos nem volt elég, a Hódmezővásárhely idegenbeli legyőzéséhez extra egyéni teljesítményekre lett volna szükségünk. Két hete nem tudunk hat-hat ellen gyakorolni, Gerstmár, Ábrahám és Koszorús is alig tudott edzeni a héten. Nagyon felkészültek ellenünk a hódmezővásárhelyiek, az első félidőben Veszeli Juditot a veszélyes zónán kívül tartották, mi viszont nem faultoltunk eleget, nem voltunk elég agresszívak a védekezésben, és nem rendeződtünk vissza időben. A második félidőben végig futottunk az eredmény után, ha tudtunk volna vezetni, akkor úgy érzem, kicsúszott volna az ellenfél kezéből a meccs. Legalább egy pontot el szerettünk volna hozni, ami talán a játék képe alapján megérdemelt is lett volna. A pontatlan lövések megbosszulták magukat, a szoros állásoknál, így a végjátékban is indításgólokat kaptunk, ami elkerülhető lett volna. Mindent felteszünk egy lapra a Fehérvár ellen, a szurkolók segítségével ez lehet a legcsodálatosabb napunk. Mindenki várja már, hogy megnyugodhassunk, ami csütörtökön el is fog jönni – mondta Gyurka János, a VBKC mestere.

Hódmezővásárhelyi NKC - Veszprém Barabás KC 31:29 (15:15)

Hódmezővásárhely: Abramovics –Tamás, Sopronyi 4, Kudor 4, Fülöp 2, Wolf 11 (7), Koroknai 8, csere: Király (kapus), Gaál, Pomozi 2
Edző: Dankó Ervin

Veszprém: Hoffmann – Földes K. 1, Smideliusz 4, Veszeli 6 (2), Ábrahám 5, Gerstmár 5, Földes V. 5, csere: Koszorús, Bognár 3
Edző: Gyurka János

Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 2/2

 

Hozzászólások

Tamás amit írtál ahhoz nem lehet hozzáteni sem és elvenni sem. Az így kerek ahogy leírtad. Én is azt szeretném ha mindaz teljesülne amit kérsz a szúrkolóktól. Jöjjön ki minél több drukker, hogy lássák a más csapatok is, hogy itt az Arénában nem lehet győztes csak egy a Veszprém. Hajrá Lányok Hajrá Veszprém. Mi drukkolunk nektek, mert nekünk Ti vagytok a legjobbak.
sakec2010. március 21. 19:33
Tamás! Nagyon örülök, hogy tudsz reálisan írni az eseményekről. Bár mindenki így gondolkodna és aludna egyet a dolgokra. Egy veszprémi kis felkerülő csapat, sok-sok ellenlábassal , itt Veszprémben. Tegnap lejátszottunk egy meccset egy olyan csapattal ahol nagyon sok volt a sérült és beteg, akik még így is vállalták a játékot. Edit porcosan végig izgulta a meccset, Koszorús ,Ábrahám és Gertsmár is betegek voltak a héten. Tény, hogy jobban is kijöhetett volna a lépés, itt jönnek a nüanszok. A NAGY IGAZSÁG, HOGY CSÜTÖRTÖKÖN NYERNI KELL. Reménykedjünk, hogy minden erőket le tudnak győzni a lányok és egészségesen, fitten, tiszta fejjel oda tudják tenni magukat ezen a napon.
macus2010. március 21. 18:57
Aludtam egyet a tegnapi eseményekre, ezért már nem fogok csúnyát írni. Sakec! Mindennel egyetértek amit írtál! A meccsről annyit, hogy nem tartozott volna bravúr-kategóriába, ha nyerünk. Semmivel sem jobb csapat a Vásárhely, csak mi még mindig hajlamosak vagyonk fontos szituációkban kapkodni. Már nem annyit, mint a bajnokság elején, de még mindig bosszantó. Nagyon bosszantó. Szólásszabadság van, mindenki azt ír, amit akar, nóci-félék mindig lesznek, akármit játszik a csapat. Én láttam olyan meccset, ahol Veszi majdnem végigülte a 2. félidőt, s a csapat nem esett össze, tartotta az addig elért eredményt. Julis hetek óta hozza a meccsenkénti 4-6-os gólátlagot, ami egyedüli jobblövőhöz képest nem rossz. Próbáljon valaki (nóci), végigjátszani úgy 2 hónapot, hogy támadásban nincs cseréje (Zita hiányzol!), a másik lövőt kiveszik a játékból, s neki kell 2 emberrel a nyakán maradandót alkotni! Hofi a kapuban tegnap ismét átlag felettit nyújtott. Nóci, Földes Katával mi a gond? Az tény, hogy tegnap Zsuzsó több gólt lött, mint Kata. Emiatt volt jó csere? Geri meg ész nélkül játszik? Örülnél, ha annyit tudnál erről a játékról, mint ő. Ha megbántottam valakit (nóci), elnézést, de csak a düh beszélt belőlem. :) A lényeg, csütörtökön nyerni kell! Eddig az Arénában csak a tabella első négy helyezettje tudott nyerni. Sokan szeretnénk, hogy ez így maradjon 25-én este fél nyolckor is. Ehhez kell minél több ember, mert szerintem Fehérvárról is sokan jönnek drukkolni a kedvenceiknek. Kérem azokat, akik csak a férfi meccsre szokott kilátogatni (ottani B-közép), jöjjenek szurkolni a veszprémi lányoknak! Megérdemlik! HAJRÁ VESZPRÉM! HAJRÁ CSAJOK!
Tamás2010. március 21. 17:12
Sajnos nem tudtam a cunderon megnézni a mérkőzést, amit nagyon sajnálok és ezért a leírtakra és a korábban látott mérkőzésekre hagyatkozom. Van akinek egyáltalán nem tetszik a csapat és maguk a játékosok sem. Én ezt nem értem ! Felkerült az NB I-be a Veszprém az NB I/B-s kerettagokkal. Ez a keret arra jó volt, hogy feljussanak, de a bent maradáshoz, már nem feleltek volna meg az itteni elvárásoknak. Ezért aztán hoztak játékosokat akikkel a biztos bent maradás és a 6.-7. hely is remélhetőleg biztosítva lesz. A cél a minimum 8. hely megszerzése volt. Ezt elérték a lányok. Szerintem a tudásukban több van, de a jobb helyezés elérése már nem a lányokon és az edzőjükön múlott. Nem értem továbbá azt sem, hogy miért a Győri szintet akarja néhány drukker a lányoktól elvárni ? Ez a csapat nem vác, amelyik tavaly a 9. volt és aztán oda vittek 5-6 játékost meg egy neve van edzőt és végig verik a mezőnyt. Szerintem ilyen nincs. Ezt én nem is veszem tárgyalási alapnak. A jelenlegi NB I-ben vannak csapatok akik a Veszprémnél jobbak és vannak akik gyengébbek. Mindig is lesz jobb és gyengébb képességű csapat. A bajnokság végén lehet tovább erősíteni és magasabb célokat kitűzni. Olyan nincs, hogy belépek egy bajnokságba és akkor egyből én leszek a legjobb. Ha ilyen mégis előfordul az mindig gyanús. Mikor elkezdődött a bajnokság és Gyuresz azt mondta, hogy a 8. hely lett megcélozva, reális elképzelésnek tartottam. Szerintem figyelembe vette a csapatokat és a Veszprémi játékosokból maximálisan kihozható eredményt. Ez meg is lesz és ezzel nem okoz csalódást senkinek. Ahhoz, hogy még jobb eredményt érjenek el, ahhoz sok minden kell még. Újabb játékosok, hosszabb kispad és még sok szakmai dolog is amit az edző sokkal jobban tud mint én vagy közülünk néhányan. Szerintem a lányokat nem érheti szemrehányás, mert úgy érzem mindent megtettek amit lehetett, hiszen elérik – és ebben biztos vagyok – a betervezett helyezést. A Siófoki szurkolóktól nem olvasni olyan véleményeket, mint itt, hogy ez a játékos ilyen, a másik meg olyan a harmadikkal, negyedikkel meg más - más bajok vannak. Nem ! Itt szerintem egészen másról lehet szó. Nem a játékosok teljesítménye a kevés !!! De a lényeg akkor is a következő mérkőzés. A Fehérvár csapatát meg kell verni és minden rendben lesz. Az FTC 22 ponttal 5. lesz a Veszprém 20-al a 6. a Siófok 19-el 7. a Dunaújváros pedig 18-al a 8. Kész. Ez a lényeg és a két újoncot csak elismerés érheti. Büszkék lehetünk mindkét csapat ez évi és eddigi teljesítményére. A rájátszás az már persze más. Irány az Aréna! Csütörtökön pedig Hajrá Veszprém, Hajrá Lányok ! Vastapssal köszönjük meg az elért eredményüket.
sakec2010. március 21. 15:41
SZerntem is jó lenne, ha valaki hozzáértő ellenőrizné a pályán a \"munkát\", hiszen ez nem fer a játékosok teljesítményével szemben. Vagy nagy az összetartás náluk? Azért fel a fejjel! Hajrá csajok! Hajrá Veszprém! Képesek vagytok bizonyítani csütörtökön!
atina2010. március 21. 12:39
Sajnos a betegségek miatt nem olyan volt a játék látszott a csapaton. Reméljük csütörtökön sokan eljönnek szurkolni a lányoknak, nagyon kell a győzelem. HAJRÁ VESZPRÉM
zozo2010. március 21. 07:29
Ugyanezek a sipmesterek már a fradi ellen is elvettek 1 pontot most kettőt.A 8 hetes a 2-vel szemben mindent megmagyaráz, ami a veszprémnél belemenés volt az a vásárhelynél hetes. Jó lenne belenézni ilyenkor a kiküldött mérközés ellenőrének a feljegyzéseibe, hogyan itélték meg a birók tevékenységét. Szerintem a kettes osztályzat tul hizelgő lenne számukra.
lajos2010. március 21. 06:37
Nóci! reméljük nem mindenben lesz igazad. (Veszit nem fogták, ma nem ment neki.) Tudják a lányok is, hogy több kell a Cornexi ellen. Azért nézd meg a büntetőket is, ( kiállítás, hétméteresek). Mindig jókor kaptuk, majdnem kidobtam a laptopot.
macus2010. március 21. 00:42
Bocs nóci, de nagy szakértő lehetsz. A Hofi biztos csak véletlenül fogott ma hetest és védett ki több ziccert is a második félidőben, a Juli is véletlenül lőtt négy gólt, a Geri pedig biztosan ész nélkül lőtt sérülten(!) 5-öt. Azért mert egy meccsen nem megy a játék, még nem kell egyből ítélkezni. Nézd meg az MKB-t, majdnem kikapott Mezőkövesden, a Sesum is biztosan rossz játékos, mert sérülten most nem dobott gólt. Nekünk is annyi sérültünk és betegünk van, hogy lassan alig tudunk kiállítani csapatot, nem kellenek még a károgó madarak is! Hajrá csajok, bízunk bennetek!
Soma2010. március 21. 00:36
Vizsgáztatok....Sajnos, semmi sem sikerült.....úgy látszik, Tályog üt rajtunk, de nagyot! S mind a kettő , rendesen erőlködött, hogy kialakuljon egy elvárt eredmény..... mindent megtettek, becsülettel?, a győzelemért! S az evezés? Hát nem megy! Biztos elromlott az iránytűm, vagy én minek húzzak, ha már úgy is a csónakban utazok, vagy esetleg nem is tudok lapátolni? Na majd a pót-vizsgán.....Veletek vagyunk, s veletek leszünk, veszprémi lányok!Jules
Jules2010. március 21. 00:35
Betojva nem lehet játszani .
zokka2010. március 21. 00:12
Ne felejtsétek el, hogy a fél csapat beteg és sérült, így azért elég nehéz. Tényleg nem ment ma jól a lányoknak, de még ez is elég volt egy szoros vereséghez, kis szerencsével meg is lehetett volna nyerni a meccset. És azt se felejtsétek, hogy ez a csapat megverte idegenben a Siófokot és a Fehérvárt, valószínűleg nem véletlen. Szerintem csak a rosszakarók bántják ilyenkor a lányokat, szerintem inkább lelkesíteni kéne őket. Hajrá lányok, képesek vagytok megverni a Fehérvárt, amit már bizonyítottatok is, és utána jöhet a nyugodt építkezés!
Zolee2010. március 20. 23:40
Szerintem arra,hogy ilyen gyenge játékkal még van esélyünk a 8 ba kerülni.Veszit fogták a csapat széttesett,nincs mégeggy játékos aki kintről lőni tudna, Smidi nem üti meg az elsőosztályt-bátortalan-lassú,kapuban a Hofi csak ugrál és néha eltalálják ,Geri a legnagyobb csalódás -ennyi labdát az egész NB/I. nem ad el csak ész nélkül játszik.Bognár jó csere volt-kár,hogy nem jöttek rá hamarabb,hogy fényévekkel jobb mint a kis Földes.Ábrahám túl jó ide szerintem jövőre jobb csapatba megy.Azt hiszem csak az elkeseredés szólt belőlem,de ennél sokkal több kell a Cornexi ellen.
nóci2010. március 20. 22:54
Mire gondolsz kedves Tamás??
pixelus2010. március 20. 20:29
Most nagyon csúnyát tudnék írni, de inkább megvárok pár hozzászólást... :P
Tamás2010. március 20. 20:09
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook